6.7 C
Vác
2024. április 19., péntek

Kisnémedi

Palánta vásár és virág cserebere lesz szombaton Kisnémediben

Kisnémediben a Művelődési Házban ezen a hétvégén szombaton délután három és öt óra között palánta vásárral és virág csereberével várják az érdeklődőket. A növény...

39 millió forintot nyert Kisnémedi szolgálati lakás felújítására

Rétvári Bence a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán tette közzé, hogy Kisnémediben megújulhat a szolgálati lakás. Mint bejegyzésében fogalmazott: A kormány 39 millió forint...

Kisnémediben az iskolások is segítettek a szemétszedésben

A térség több településén tartanak a következő időszakban szemétszedő napot, ahová önkénteseket is várnak. Kisnémediben pénteken az iskolások segítségével zajlott előszemétszedés a falu belterületén...

5,4 milliárd forint érkezik a Dunakanyarba

A Dunakanyarban első körben 19 település 25 pályázata több mint 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a TOP PLUSZ pályázatok keretében –...

Nagy sikert aratott Kisnémediben a Rátonyi Róbert Színház előadása

A Köszönjük Magyarország program keretében csütörtökön délelőtt Kisnémediben telt házzal, közel száz gyermek nézte meg Pom Pom - zenés mesét a Rátonyi Róbert Színház...

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Kisnémedi polgármestere

Edelman György, március 11-én Latorcai Csabától az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkától vette át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. A Magyar Arany Érdemkereszt a Magyar...

Tavaszváró koncert lesz Kisnémediben

Most hétvégén szombaton Kisnémediben a Művelődési Házban tavaszváró koncert lesz. Benedekffy Katalin és Turpinszky Gippert Béla operett és régi slágereket éneke. A koncert délután...

Járdaépítés zajlik Kisnémediben

Kisnémediben járdaépítés zajlik a Rákóczi Ferenc utcában. A kivitelező kéri azokat, akik előtt már lerakták a szegélykövet, hogy az ingatlanjuk előtti betont szíveskedjenek vízzel...

A térség településein is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára rendeztek ünnepségeket a térség számos településén. Csörögön közreműködött a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium, Őrbottyánban fáklyás felvonulás volt,...

Járdafelújítás zajlik Kisnémediben

Kisnémedi Község fejlesztési tervének keretében járdafelújítás kezdődik 2022. március 1-től - ismertették a település hivatalos közösségi oldalán, hozzátéve, hogy a beruházás előreláthatólag április végéig...

FRISS HÍREK A KANYARBÓL