Makkos László: a hiteles tájékoztatás révén sikerült megnyugtatni a lakosságot a Nippon ügyben

A Vácrátótra épülő japán Nippon cég gyára kezdeti felzúdulást váltott ki a térség több településén, köztük Vácdukán is, ahol még egy civil kezdeményezésű csoport is alakult emiatt, ám a legutóbbi témával kapcsolatos nyilvános fogadóórán mindössze heten jelentek meg, ami Makkos László vácdukai polgármester szerint egyértelműen jelzi, hogy a hiteles tájékoztatásuk révén sikerült megnyugtatniuk a lakosságot.

Bihari István a vácrátóti Nippon Zrt. által létesített üzemmel kapcsolatos Környezetvédelmi Munkacsoport Vácduka Község Önkormányzata által felhatalmazott tagja nyilvános fogadóórát tartott a község lakói számára a közelmúltban – tájékoztatta lapunkat Makkos László a település polgármestere hozzátéve, hogy összesen hét érdeklődő jelent meg az eseményen.

„A Nippon gyár felépítésével kapcsolatos bejelentés után Vácdukán létrejött egy civil kezdeményezésű csoport, ennek egyik tagja Bihari István. E csoport tagjai valamilyen módon bizalmatlanok a gyárral kapcsolatban, és ennek próbáltak különféle akciók révén hangot adni”- fejtette ki Makkos László.

Ezért Spiegelhalter Lászlóval, Vácrátót polgármesterével közösen úgy gondolták, hogy ha a csoport tagjai első kézből jutnak információkhoz a gyárat illetően, az segíthet a kérdéseik megválaszolásában. Bihari István delegálták ezért a Vácrátót által létrehozott környezetvédelmi munkacsoportba. „Így akkor láthatják, hogy nincs itt semmiféle titkolnivaló dolog. Csak azokra a kérdésekre nem kaphatnak válaszokat – teljesen természetesen –, ami üzleti titoknak minősül” – fűzte hozzá a vácdukai polgármester. A munkacsoport munkájában nemcsak vácrátóti, hanem csörögi, vácdukai és váchartyáni delegáltak is részt vesznek.

Nem vegyi gyár, hanem őrlő üzem lesz

A fogadóóra keretében az eddigiekhez képest új kérdés nem merült fel. A megjelentek elmondták, hogy továbbra sem örülnek a gyárnak, és úgy gondolják, valamilyen negatív hatása mégis lesz a településre. Makkos László rámutatott, hogy a legfontosabb és legfőbb állításuk már megdőlt, miszerint vegyi gyár fog épülni, ugyanis őrlő üzem lesz, más folyamat nem lesz itt. Az üzemben egy cellulóz alapanyagú termék (CMC) kerül beszállítás után, őrlés, darálás, a gyártási folyamat és a minőség-ellenőrzés után újracsomagolásra és elszállításra. A CMC-t sokféle területen használják, többek között élelmiszer- és kozmetikai adalékanyagként. Ezeken túl az egyik fő felhasználási területe az akkumulátorgyártás, mint ahhoz szükséges adalékanyag. Az eddigi eljuttatott tájékoztatások és kérdésekre adott válaszok alapján elmondható, hogy az üzem működését a japán cég nemcsak a hazai, hanem az EU-s környezetvédelmi szabályozásokkal összhangban valósítja meg. Nemcsak a belső, üzemi, hanem a tágabb külső környezet védelmét is maximálisan biztosítani szeretnék. A polgármester kiemelte, ami továbbra is kérdéses, az a várható zajszint, a forgalomnövekedés és a fényszennyezés mértéke.

Látványterv az épületről és a környezetéről:

A fogadóórán elhangzottak szerint a civil kezdeményezés keretében e három téma mentén szeretnének tovább menni. „ Az viszont, hogy mindössze heten jöttek el mutatja, hogy a kezdeti nagy felháborodás, vagy az információhiányból fakadó félelem megoldódni látszik, így, hogy egyre több kérdésre kapnak választ a lakosok. Ebben pedig nagyon sokat segít az, hogy hiteles tájékoztatást tudtunk adni. Pont legutóbb, tehát a Húsvét előtt ment ki az újságunk is, melyben a Nippon gyárhoz köthető eddig megismert tényeket gyűjtöttük össze a vácdukai lakosok számára” – zárta sorait Makos László.

Gerzsenyi-Raczkó Tímea

Korábbi cikkeink a témában:

Hozzászólás
Előző cikkMagyarország több pontjáról is látni lehetett vasárnap este a sarki fényt
Következő cikkŐrbottyán is csatlakozott a TeSzedd! akcióhoz