2024 decemberében kezdheti meg működését Vácrátóton a Nippon Paper Industries új üzeme (videó)

Vácrátóton építi meg az új üzemét a Nippon Paper Industries. A japán vegyipari cég 15 milliárd forint értékű akkumulátoralkatrész-üzemet épít, az állam 2,3 milliárd forintos támogatásával, aminek nyomán hatvan új munkahely jön majd létre. A helyszínen stábunknak Spiegelhalter László Vácrátót polgármestere ismertette a beruházás részleteit.

A Nippon Paper azzal számol, hogy az új üzem már 2024 decemberében megkezdi a működését. A beruházás várhatóan 50 millió eurót kíván, és mintegy 60 munkahelyet termet majd a teljes üzemben. A tőzsdei cég közleménye szerint a 10 millió eurós tőkével alapított Nippon Paper Chemicals Europe Zrt. karboxi-metil-cellulóz (CMC) gyártására érkezik. A CMC egy cellulózból nyert anionos, vízben oldódó polimer, amely egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik. Ilyen tulajdonság például a kiváló sűrítés, a vízfelvétel és vízvisszatartás, valamint az is, hogy az anyag nem környezetszennyező. A CMC éppen e tulajdonságai miatt széles körben alkalmazott vegyület az élelmiszeriparban és kozmetikai adalékanyagként. Felhasználják a fogkrémekben, de olyan ipari területeken is, mint a papírgyártás.

Az új üzem a környékbeli települések, Vácduka, Csörög, Vácrátót és Váchartyán között, vácrátóti befektetési területen helyezkedik majd el.

A terület tulajdonosa 2004. évben kezdeményezte, hogy a terület beruházási területként kerüljön be a településrendezési tervbe, ami 2008. évben meg is történt. Azóta igyekszik a tulajdonos befektetőt találni a területre.
GRT

Hozzászólás
Előző cikkMatkovich fia szerint formai okok miatt semmisítették meg a váci társasház fennmaradási engedélyét, most mégis javítási munkák zajlanak az épületen
Következő cikkA WWF és a Greenpeace is támogatja az akkumulátorgyárak építését