Folytatódott a váci futballcsapat felkészülése, most vereségekkel

Az első három előkészületi mérkőzés megnyerése után két vereséggel folytatta a felkészülését a Vác FC NB III-as együttese. A Kecskemét és BVSC is jobbnak bizonyult az edzőmérkőzéseken a mögöttünk hagyott héten.

A távozó Halasi Péter helyére Nacsa Péter kerülhet a kapuba

Előbb a másodosztályban szereplő Kecskemét műfüves pályáján játszottak a Duna-partiak. A Széktói stadionban megrendezett mérkőzésen vezetett a Vác a gólnélküli első félidőt követően. A 68. percben Balga Balázs oldalszabadrúgása után Vén Botond érkezett középen a legjobb ütemben és a hálóba csúsztatott. Tíz perccel később aztán egyenlített, majd a 83. percben a győzelmet is megszerezte a magasabb osztályú ellenfél. Ennek ellenére nem vallott szégyent a Csank-csapat. Főleg az első félidőben, amikor is remekül védekeztek a vendéglátók ellen és egyenrangú ellenfélnek bizonyultak.

A Vác FC mestere értékelt a lefújást követően

„Kissé „hézagosak” voltunk, az összjátékban voltak problémák, de összességében jó mérkőzést játszottunk és fontos volt, hogy a fiúk egy gyorsabb dimenzióval találkozzanak. Kemény, „csörtető” meccs volt, amely jól szolgálta a felkészülést. Azt a felkészülést, amelyben egyébként sok problémánk van, hiszen Stefán és Purzsa is megsérült, Mertse gyomorproblémákkal küzd, Balázsnak combsérülése lett, és Tölgyes is kihagyott edzéseket, továbbá Csaba Dániel sem teljes intenzitással tréningezik még. Gyöngyösön, szerdán meggyőzőek voltunk, érezni, hogy fejlődnek a srácok, de nem egyszerű helyzet, hogy mindig utazgatni kell. A távozó Halasi Péter helyett Nacsa Pétert szeretnénk a kapuba, míg Héjjas Zsombort tovább teszteljük.”

Kecskeméti TE–Vác FC 2–1 (0–0)

Súlyos vereség Telkiben

A hét közepén Telkiben az NB III Nyugati-csoportját vezető BVSC volt az ellenfél. A zuglóiak ellen gyengén futballozott a váci gárda, és súlyos vereséget szenvedett. Bár a Vác két kapufát is lőtt a találkozón, Torda révén csak a szépítésre futotta a Csank-legénységnek. Semmi sem jött össze a csapatnak és haloványan teljesítettek a felkészülési találkozón.

BVSC-Zugló–Vác FC 6–1 (4–0)

Hozzászólás
Előző cikkRétvári Bence: egy családbarát országban fontos a védőnői szolgálat támogatása
Következő cikkMegjelentek a munkagépek, elkezdődött a váci kórház fejlesztésének első munkafázisa