Újabb Zöld Megoldás projekt valósult meg – példaértékű lépés a fenntarthatóság jegyében

Egyre többen fedezik fel Vác belvárosában az Elefántos- vagy másképp Kék ház kiállítóhely udvarát is, mely a DDC támogatta „Zöldellő múltunk – a Tragor Ignác Múzeum történelmi kertje Vác 950 évfordulójára” című projekt révén kiemelkedő példája az ökológiai gondolkodásnak, az innovatív szemléletnek és a kulturális örökség megőrzésének.

A támogató cég közleménye szerint a természet védelmén túl a kezdeményezés célja, hogy a történelmi és épített környezet értékeit is fenntartható módon őrizze meg – méghozzá egy komplex, zöld látásmóddal.


A múzeum pedig azt hangsúlyozza a maga közleményében, hogy a támogatás segítségével megvalósulhatott a történelmi fűszerkert kialakítása, valamint felújították és kibővítették a régész homokozót is, ahol a legkisebb látogatók már a Múzeumok Éjszakáján izgatottan áshattak, kereshettek és fedezhettek fel!
„Köszönjük a Duna-Dráva Cement Kft. támogatását, a pályázati lehetőséget és az együttműködést! Gyertek el, nézzétek meg, próbáljátok ki – és merüljetek el a múltban egy igazán élő múzeumi kertben!” – zárul a TIM közleménye.

Hozzászólás
Előző cikkÚj kerékpárok várják a csörögieket
Következő cikkHitoktatók fatimai zarándoklata Marton Zsolt megyéspüspökkel