Néveri: Évtizedek óta ismerjük egymást Matkovich Ilonával (videó)

Néveri István ügyvéd is részt vett a Váci Polgári Esten, ahol elmondta, hogy évtizedes jó viszont ápol Matkovich Ilona polgármesterrel, és az est folyamán többször ki is állt Matkovich mellett.

„Elhangzott a kérdés elején, hogy nagycsaládot vezet polgármester asszony. Bizonyára vannak itt is többen, akik tudják, hogy mi évtizedekig baráti viszonyban voltunk, szerintem vagyunk is. Én tudom, hogy ő a nagycsaládot nagyon jól vezette, lehet, hogy nem feltétlenül ezt várták volna tőlem, de ebből az egy szempontól száz százalékig meg kell őt védenem” – fogalmazott.

Néveri István ügyvédről számos cikk jelent meg a napokban a vac.hu városi honlapon, a Felső Törökhegyi lakópark kapcsán. Az ügyről a 0627.hu az elsők között számolt be tavaly tavasszal. Akkor K. Attila vállalkozó mellett több érintett károsulttal is beszélt lapunk, akik hangsúlyozták, hogy mindannyiuknak a Smith Company, illetve a Smith & Tóth Kft. építette volna fel a lakását. K. Attila és T. Gábor a tulajdonosok elérhetetlenek voltak számukra, bújkáltak, a cég előző jogásza a tulajdonosokkal együtt a leveleikre sem válaszolt.

A baloldali hírportállá minősült új vac.hu oldalon Törökhegy címszóra összesen négy darab találat szerepel. A négy cikk közül egyetlen egyben sem szerepel a a Smith Company, illetve a Smith & Tóth Kft. Mint ismert, az ezekhez a befektető-kivitelező cégekhez köthető szellemlakópark ügynek több mint 120 károsultja van.

Ahogy azt is mélyen elhallgatják, hogy Matkovichot és Néverit évtizedes barátság és jö viszony jellemez a mai napi. Értesüléseink szerint pedig rendszeresen együtt is nyaraltak.

Hozzászólás
Előző cikkÚjra megmutatta magát a Börzsönyben élő vadmacska
Következő cikkImre Zsolt a váci baloldalnak: Hogy képzelik ezt? (videó)