Vasárnap tovább folytatódik a szervezett kutatás és keresés Vác mellett a Naszály-hegyen, Katalinpuszta környékén, ahol rejtélyes körülmények között tűnt el egy nyugdíjas tűzoltó hétfőn – értesült lapunk.
„Nagyon sok szervezet jelezte, hogy részt vesz, nagyon sokan lesznek a mai keresésen, de minden segítséget várunk és megköszönünk – mondta a megkeresésünkre Hadházi Kornél a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Hozzátette, hogy a napszaknak megfelelően a lehető leghamarabb megindul a keresés. Azt is elmondta, hogy a rendőrség mindent megtesz az eltűnt férfi megtalálása érdekében. Arról is beszélt, hogy a kutatás helyszínén állandó jelenlétet biztosítanak, és részt is vesznek a kutatásban.

Portálunk arról is értesült egy a kutatásban résztvevő önkéntestől, hogy a szerdai keresés alkalmával a Heves és Nógrád megyei rendőrök nem voltak jelen, erre vonatkozóan Hadházi Kornél közölte, hogy ők a konkrét szervezett kutatásban nem vettek részt, ők más módon segítik a Pest megyei kollégákat. Mint fogalmazott: „Részt vesznek a keresésben. A mai napig jelenleg is keresik. A váci erdőnél ott valóban nem voltak jelen, egyéb módon keresik az eltűnt személyt.” Azt is közölte, hogy a készenléti rendőrség kutyavezetője és nyomkereső kutyája vett részt a szerdai kutatáson.
Nyilatkozott a Blikknek az eltűnt férfi fia, aki elmondta, hogy: „A kamerafelvételek alapján reggel nyolc óra magasságában parkolt le katalinpusztai kirándulóközpontnál, az autóját is ott találták meg másnap. Imádott ott kirándulni, sétálni a jó levegőben, ezért még a kitérő ellenére sem volt szokatlan tőle, hogy megállt ott. A mobilját sajnos a járművében hagyta.”
A rendőrség és katasztrófavédelem emberei a helyi lakosokkal nagy erőkkel vetették be magukat az erdőbe, drónokat, quadokat és nyomkövető kutyákat is használtak, de egyelőre nem akadtak az eltűnt férfi nyomára.
„Elképzelhető, hogy baleset érte, de ennél többet sajnos mi sem tudunk. A nagyon magas hegyvidék és a hatalmas erdős terület sajnos nehezíti a keresést. Ahogy telnek a percek, órák, sajnos egyre valószínűtlenebb, hogy megtaláljuk élve, de nem adjuk fel a reményt” – mondta a lapnak bizakodva. Hozzátette: „Nagyon nagy területet kell még átfésülni, amihez minél több emberre lenne szükségünk. Vasárnap lesz egy nagyszabású keresés reggel kilenckor, amire várunk minden segítőkész embert.”
Srankó Csaba lánglovagként sok-sok életet mentett meg, most pedig éppen ő szorul segítségre
Srankó Csaba 2012-ben szerelt le a tűzoltóságtól, előtte hosszú ideig szolgált rohamparancsnokként. Lánglovagként rengeteg problémás helyzetet megoldott, sok-sok életet mentett meg, most pedig éppen ő szorul segítségre.

Mint arról korábban beszámoltunk, az eltűnt személy keresésében szerdán nagyon sokan vettek részt, köztük a Pest Vármegyei Kutató és Mentőszolgálat, a Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület, a Börzsöny Speciális Mentők, a Cserhát Különleges Mentőcsoport, a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A férfi eltűnését augusztus 1-én reggel hét órakor jelentették be a Dunakeszi Rendőrkapitányságon.
GRT
Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat Facebook