A trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeztek Zebegényben

Háborús időkben a háborúból ki kell maradni és a magyarságért minden keretek között ki kell állni – fogalmazott Rétvári Bence országgyűlési képviselő vasárnap Zebegényben, a Trianon-emlékműnél, a nemzeti összetartozás napján mondott beszédében. Az eseményen mintegy háromszázan vettek részt és emlékeztek együtt arra, hogy mekkora veszteség érte a trianoni békediktátum aláírásakor Magyarországot.

Rétvári Bence beszédében emlékeztetett: „103 évvel ezelőtt egy olyan tragédiát szenvedett el a magyarság, amelynek következtében teljesen összezuhanhattunk volna, és marginális nemzetté válhattunk volna. Ehhez képest mi vagyunk a Kárpát-medence legjelentősebb népességszámú nemzete, nekünk a legerősebb a gazdaságunk, a legerősebb a kultúránk, a legerősebb a hadseregünk. Itt, a Kárpát-medencében 103 évvel Trianon után is mi vagyunk a legerősebb nemzet. Erre nekünk büszkének kell lennünk.

Hozzátette: ha ezt meg akarjuk őrizni, akkor bizony minden magyarnak ki kell állni minden magyarért. Egy sorstragédiát 103 éve elszenvedtünk azért, mert a magyar vezetők nem álltak ki a magyarokért, sem az erdélyiekért, sem a kárpátaljaiakért, sem a felvidékiekért, sem a délvidékiekért, sem a burgenlandiakért, hanem azt mondták, hogy majd mások jóindulatára bízzák azt, hogy mi lesz ezeknek az embereknek a jövője. Akik erre bízták a magyarok jövőjét, azok egy történelmi hibát követtek el, aminek az árát a határon túli magyarok mind a mai napig is megfizetik. Ezért ebből a történelmi leckéből nekünk tanulnunk kell. Háborús időkben a háborúból ki kell maradni, és a magyarságért minden keretek között ki kell állni – fogalmazott.

A képviselő felidézte, hogy „mi, magyarok az utolsó pillanatig elleneztük ezt a háborút. Tragikus sorsú miniszterelnökünk, Tisza István is ott volt a birodalmi tanácsban és ellenezte ezt a döntést, de Magyarország nem volt abban a szuverén helyzetben, hogy meg tudja akadályozni azt, hogy a Magyar Királyság belépjen a háborúba, hanem az Osztrák-Magyar Monarchiában, a Habsburg-dinasztiával együtt belesodródott Magyarország az első világháborúba. Tisza alap indoka mindig az volt, hogy emberéleteket nem veszíthetünk, a legfontosabb értékünk az emberi élet. Emellett, a háborúban nem látott olyan végkimenetelt, amely Magyarország számára előnyös lehetett volna. Ő előre megmondta, hogy ebből a háborúból Magyarország semmiképpen nem jöhet ki jól”.

Rétvári Bence emlékeztetett: senki sem tudta egyik háború kezdő pillanatában sem, hogy mi fog történni. Bő egy éve mi is egy háborús világban élünk, de senki nem tudja, hogy a háborúnak mi lesz a vége. Mi bármelyik háborúba keveredtünk, óriási veszteségeket szenvedtünk a XX. században. Ezért nekünk alapvető nemzeti érdekünk és a XX. század alapvető tapasztalata, hogy háborúba belekeveredni nekünk, magyaroknak nem szabad. Amikor világhatalmak gyürkőznek egymásnak, mi abból a 20. században csak nemzeti tragédiákat szenvedtünk el, abból a magyaroknak semmi előnye soha nem származott.

Mint mondta: Németország 70 ezer, Ausztria 40 ezer, Magyarország 180 ezer négyzetkilométert veszített. „Nyilván vesztes oldalon álltunk, tehát vesztesége Magyarországnak biztosan lett volna az első világháború után, de nem ekkora” – fogalmazott az államtitkár.

Az eseményen beszédet mondott Nagy Feró Kossuth-díjas énekes, zeneszerző is, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy a nemzeti összetartozás pozitív üzenet az egész Kárpát-medencei magyarságnak.

Úgy fogalmazott: „ha Trianonról beszélünk, akkor az jut eszünkbe, hogy megaláztak, kizsigereltek bennünket, lehajtott fejjel kellett járnunk, és ez egy negatív üzenet. De az, hogy nemzeti összetartozás, az egy igazi pozitív üzenet az egész Kárpát-medencei magyarságnak. Most már fölemelhetjük a fejünket, hiszen a Kárpát-medence egyik legerősebb népe vagyunk. És ezt tudomásul kell vegyük, mert sokszor még nem tudjuk. Merjünk nagyok lenni, igenis vállaljuk fel a magyarságunkat és összetartozásunkat”.

Hozzászólás
Előző cikkPazar látványt nyújtott ma a Dunakanyar egyik leglátványosabb hajós eseménye
Következő cikkLetkésen is meggyújtották az összetartozás tüzét