A nemzeti összetartozás napja alkalmából megemlékezést tartottak június 4-én, Letkésen. Az esemény végén együtt meggyújtották az összetartozás tüzét, amely idén az Ukrajnában dúló háború mielőbbi befejezéséért is égett.
Az eseményen Huszák Tamás polgármester beszédében emlékeztetett: „ez a hely, ahol jelenleg is állunk, külhoni területté vált, hiszen akkor az Ipoly innen jó néhány méterrel arrébb, közvetlenül Letkés nyugati részén csordogált. De mint azt az elbeszélésekből tudjuk, ez akkor hajózható folyó volt. Igen, lehet, hogy annak tűnt az éppen megáradt és medréből kilépett Ipoly arról a repülőről, amiről szemlélték. Mi azonban tudjuk az igazságot, elődeink pedig saját bőrükön tapasztalták meg családjaik szétszakítását”.
Mint mondta: „az igazunkhoz és gyökereinkhez azonban töretlenül ragaszkodnunk kell. Úgy mint ahhoz is, hogy háborús konfliktusoktól tartsuk távol nemzetünket. A történelem során sosem tudott Magyarország jól kijönni a háborúkból. A mindig vesztes oldalon állás megtaníttatta velünk, hogy zsigerből elutasítsuk még a lehetőségét is annak, hogy részt vegyünk, vagy akár csak asszisztáljunk bármilyen háborús konfliktushoz. Nem lehet az opció Magyarország számára, hogy más nemzetek összetűzése miatt háborúba sodorjuk magunkat, vagy hagyjuk, hogy odasodorjanak bennünket. Nekünk, magyaroknak mindig, minden körülmények között össze kell tartatunk, éljünk a határ bármelyik oldalán.
A megemlékezésen áldást mondott Izrael Pál plébános, az estét pedig a Donum Gitáros Zenekar színesítette.
A rendezvényen idén negyedik alkalommal lobbant lángra az összetartozás tüze, amely immár összmagyar hagyománnyá vált. Június 4-én az ország különböző településein, 20:23-kor az összetartozásunkat is szimbolizáló lángok gyúltak lángra. A szervezők idén a „béke tüzeinek” is nevezték a máglyákat, szolidaritásukat fejezve ki így az Ukrajnában dúló háború áldozatainak emléke és a háború mielőbbi befejezése iránt.