A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) családbarát gondolkodásmódja szorosan kötődik a társadalmi felelősségvállalási stratégiájához. Aktuális lehetőségeihez mérten folyamatosan segíti programjaival és kezdeményezéseivel a munkavállalókat és a cementgyárak környezetében élőket. A vállalat társadalom iránti elkötelezettségét 2023-ban a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elismeréssel jutalmazta – tudatta lapunkkal a DDC.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) közel 4 évtizede jött létre, amelynek tevékenysége felöleli szinte az emberi élet minden területét. Felelősséget vállalnak a jövő generációjáért, valamintelkötelezettek a nagycsaládok sajátos érdekeinek képviselete és szolgálata mellett.
Csakúgy, mint a DDC, az egyesület is feladatának tekinti a környezettudatos magatartásra történő nevelést. Azt, hogy már egészen fiatalkorban kialakuljon a természet iránti szeretet, törődés és tisztelet.
A NOE Elnöksége Bölcső-Díj Bronz fokozatban részesítette a Duna-Dráva Cement Kft.-t a családok és az egyesület érdekében végzett tevékenységéért.
Az ünnepélyes díjátadót május 20-án tartották a Szent Margit Gimnázium dísztermében, ahol a vállalat kommunikációs vezetője, Guth Zoltán vette át az elismerést.
A család az első
A DDC mindig is kiemelt figyelmet fordított a munkavállalóira, a munka és a magánélet egyensúlyának a kialakítására és fenntartására. Arra, hogy a vállalatra családbarát munkahelyként tekintsenek és a munkavállalók szívesen dolgozzanak a cégnél.
A vállalat családbarát törekvéseit az elmúlt években számos szakmai díjjal jutalmazták.