150 millió forintból létesült szálláshely zarándokoknak Márianosztrán

Teljes körűen felújították és átalakították az egykori iskola épületét Márianosztrán, ahol egy többszintes, 50 férőhelyes szálláshelyet alakítottak ki a településre érkező zarándokoknak. A fejlesztésre egy pályázati támogatásnak köszönhetően került sor. A megújult épületet május 23-án adták át.

Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára beszédében úgy fogalmazott: egy zarándoklat mindig több egy hétköznapi kirándulásnál, hiszen összeköti a természetet a természetfelettivel, a teremtett világban járót a világ teremtőjével. Egy zarándoklat így lehetőséget kínál, hogy az olykor zavaros és békétlenséggel teli világban is békességre találjon a zarándokúton járó.

Emlékeztetett: Magyarország történelmi és keresztény kulturális hagyományaiban kiemelt szerepet töltöttek és töltenek be mind a mai napig a zarándoklatok és a búcsúk. Ezért is fontos támogatnunk ezt az ügyet, segíteni mindazt a munkát, ami ezen ősi hagyományainkra épít.

Magyarországon a turizmus jelentősen megerősödött az elmúlt években, a koronavírus járvány után visszaerősödött és most, a háborús időkben azon kell dolgoznunk, hogy az elmúlt évek előrelépéseit megvédjük. Márianosztra példát mutat, nehéz időkben is fejleszt – fogalmazott Sölch Gellért.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős államtitkár azt mondta, az emberek életét a rendszeres mozgás, az egészséges élet lehetőségének megteremtésével tudjuk könnyebbé tenni. Emellett fontos, hogy a szálláshelyeket is megfelelő módon fel tudjuk építeni.

Itt most létrejött egy olyan szálláshely, amely az elkövetkező időszakban nem csak a zarándokokat fogja segíteni, hanem sokféle turistacsoport is megtalálhatja majd. És ez azért is nagy lehetőség, mert a márianosztraiak meg tudják mutatni, hogy milyen nagyszerű vidéken élnek. A Börzsönynek ez a szeglete szerintem Magyarország egyik legszebb része – fogalmazott az államtitkár.

Burikné Moóri Tamara polgármester ismertette, hogy a beruházásnak köszönhetően létrejött zarándokszállás nem csak helyben, de a térségben is hiánypótló.

A projekt keretében az épület belső tere megszépült, korszerűvé vált.  Az épületben kicserélték a villamos energia hálózatot, a fűtés korszerűsítése is megvalósult és minden szinten vizes blokkokat alakítottak ki. Új burkolatokat helyeztek el, kicserélték az ajtókat, bútorokat.  

Az emeleten 3 szoba található, összesen 9 férőhellyel, valamint egy közösségi tér. A gyerekeknek játszósarkot is kialakítottak. A földszinti 2 szobában 17 férőhely biztosított a szálláshelyre látogatóknak. Itt található még egy 120 négyzetméteres terem, melyet egy elválasztó fallal osztottak ketté és 12-12 ágyat helyeztek el.

Az alagsorban vizes blokkok, valamint egy modern, gépesített konyha található. Itt kapott helyet egy háztartási helyiség, melyben mosógépet, szárítógépet és a szobákhoz tartozó ágyneműket helyeztek el. A pályázat része volt az udvar kialakítása is padokkal, sportolási lehetőséget biztosító felszerelésekkel.

Burikné Moóri Tamara úgy fogalmazott: a felújításnak köszönhetően egy korszerű, jól felszerelt zarándokszállást tudunk biztosítani az itt szállást foglaló turisták, zarándokok részére. A jó levegő, a szép, rendezett környezet, a hegyek ide vonzzák a túrázni, pihenni vágyókat.

Hozzászólás
Előző cikkLétrejött a Dunakanyar Borút
Következő cikkDíjjal ismerték el a DDC családbarát szemléletmódját