Elindult a helyi termékes piac építése Kóspallagon

Gőzerővel elindult a helyi termékes piac épületének kivitelezése. Most épp az alapozásról csatolunk néhány képet, de folyamatosan tájékoztatjuk majd a lakosságot az építkezés menetéről – tájékoztatta a helyieket Plachi Attila, Kóspallag polgármestere. A beruházásra 99,9 millió forint pályázati támogatást nyert a település önkormányzata. A piactér kialakítása várhatóan június végéig befejeződik.

Mint, ahogy arról már korábban beszámoltunk, Kóspallag Község Önkormányzata 99,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el egy piactér kialakításának költségeire a Vidékfejlesztési Program – „Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális- és eszköz fejlesztése” című pályázat keretében.

A polgármester a korábban úgy fogalmazott: a projekt átfogó célja, hogy a település népességmegtartó erejét növeljük és a helyi szereplők jövedelemtermelő képességét javítsuk. A projekt specifikus célja a helyi mezőgazdasági termelési feltételek javítása, a vállalkozások működési környezetének javítása, a helyi termelők és mezőgazdasági vállalkozók vagy vállalkozni vágyók támogatása érdekében az értékesítés körülményeinek javítása, valamint a helyi lakosok illetve látogatók körében a helyi termelői piac és helyitermék-bolt népszerűsítése.

Hozzászólás
Előző cikkRendőrségi feljelentést tett a váci szellemlakópark egyik károsultja
Következő cikkNem vizsgálják felül a botrányos váci önkormányzati lakásbérlési ügyet