A Csörögi Hírlevél augusztusi számában az eltelt két és fél év munkáját, az eddig elért eredményeket értékelte Szorcsik József Csörög polgármestere mellett a képviselő-testület több tagja is. Mint azt a település vezetőjétől megtudtuk két képviselő, Antal Péter és Pataki Ferenc Józsefné többszöri kérés ellenére sem küldte el beszámolóját a szerkesztőknek a jelenlegi képviselői ciklusban végzett tevékenységükről.
Lapzárta előtt ezért Szorcsik József egy rövid megjegyzést fűzött a többi képviselő beszámolója végére és úgy véli, hogy az ebben megfogalmazott gondolataira reagált lemondással a képviselő asszony. A polgármester lapunknak korábban elmondta, jó ideje nem működik zökkenőmentesen a közös munka a fent említett két képviselővel. Mint a helyi lapban írja: „Vannak olyan helyzetek, amikor igenis ki kell mondania a véleményét az embernek! Mint láthatják két képviselő (Antal Péter és Pataki Ferenc Józsefné) még arra sem méltatta Csörögöt, hogy pár mondatot küldjön a szerkesztőknek. Itt kifejthette volna véleményét a jelenlegi képviselői ciklusról, de nem tette. Véleményem szerint ezzel jól tükrözi képviselői munkáját/eredményét, ez nálam nem más mint NULLA. Az pedig, hogy ezért a tüntető jellegű passzivitásért még a havi tiszteletdíját is felveszi, már a választói bizalommal való visszaélésnek minősül. Nem hinném, hogy bárki azért szavazott volna rájuk, hogy a semmiért tiszteletdíjat kapjanak öt éven keresztül. „Néha a bő ködmön is szorít”, de azt bármikor le is lehet venni.”
Megkaptuk Pataki Ferenc Józsefné lemondó levelét is. Ebben úgy fogalmaz: „A személyemet ért negatív sérelmek / mellyel nem értek egyet/ a Polgármester úr fogalmazott meg a többi képviselőtársam egyetértésében. Ezek után nem tudok együtt dolgozni sem a Polgármester úrral, sem a képviselő testülettel. Ez úton kívánok sok erőt és kitartást, a fennmaradó ciklus idejére…Hozzáteszem még 15 évig voltam aktív képviselő községünk életében, megfeleltem elláttam a munkám.” A nap folyamán többször próbáltuk elérni Pataki Józsefnét, ám telefonja ki volt kapcsolva. Elértük viszont Antal Pétert, aki érdemben nem kívánta kommentálni az ügyet, ahogy arra sem szeretett volna magyarázatot adni, miért nem kívánt beszámolni a helyi újságban az ebben a ciklusban eddig végzett képviselői munkájáról.
A csörögi képviselő-testület többi tagja elküldte a lap számára rövid beszámolóját. Vedres Virág Ibolya egyebek mellett egy felsorolást tett közzé, melyet a közösségért tehettek. „Idősek segítése, gyermeknap, adománygyűjtés, covid alatti felkészültség, új utak, épületek, faültetés és számtalan esemény, ami a fejlődésünket azóta is segíti” – fogalmaz a helyi lapban.
Grancsa Péter szerint „Az elmúlt 2,5 év legpozitívabb hozadéka, hogy a község élére Szorcsik József polgármester úr került. Neki köszönhetően olyan lehetőségekhez jutott a falu, amelyeknek köszönhetően hirtelen és látványosan indulhatott el Csörög a fejlődés útján. Ezek a fejlesztések ráadásul egy világjárvány és egy háború árnyékában valósultak meg. Ezt a lakosság is érzékelheti.”
Dr. Nyomárkayné Szabó Anita azt emeli ki írásában, hogy mint nagyon sok felzárkóztató programban részt vett településnek, nekik is nagyon sok megoldandó feladatuk volt és lesz is a közeljövőben. „Azon dolgozunk, hogy állat- és növényvédelmi tevékenységünk is fel tudjon zárkózni, együtt tudjon fejlődni a településsel. Meggyőződésünk, hogy ez a tevékenységünk is jó úton halad. Az utóbbi két esztendőben nagyon sok kóbor, gazdátlan állatot sikerült elhelyeznünk és sok támogatónak köszönhetően gazdásítani. Az ivartalanítási pályázat sikeres volt, sokan éltek a lehetőséggel. A közeljövőben is minden állat- és növényvédelmi pályázaton indulunk, ültetünk, fákat nevelünk, e célok eléréséhez szeretnénk bevonni és egyben kérni csörögi polgárok segítségét is.”
Kendrovszky József alpolgármester részletes beszámolója végén úgy fogalmazott: „Olyan felelős költséghatékony gazdálkodást folytatunk, hogy váratlan vis major esetek ne okozzanak meglepetéseket, tartalékképzéssel lehetőségünk van olyan pályázatok beadására is, ahol feltétel az önerő biztosítása. Az én véleményem szerint az elmúlt kettő és fél év alatt nem 100 %-ot, hanem 200 %-ot teljesítettünk, ezt alátámasztja az a jelenség, hogy Csörög ingatlanjainak értéke meredeken emelkedett és a kereslet jelentősen megnövekedett.”
Mint arról a mai napon beszámoltunk, a csörögi képviselő-testület tagja, Pataki Ferenc Józsefné képviselő asszony 2022. szeptember 7-én képviselői mandátumáról lemondott.
GRT