5,2 milliárd forintos zöldmezős beruházás Vácon, 60 új munkahely jön létre

Újabb dél-koreai cég szavazott bizalmat Magyarországnak. A Nice LMS 5,2 milliárd forintos zöldmezős beruházást hajt végre Vácon, ezzel 60 új munkahelyet teremtve a városban. Az autóipar mára kétségtelenül a magyar gazdaság gerincoszlopává vált, s hazánk az elmúlt időszakban nem pusztán tartani tudta a tempót, hanem a globális járműipari forradalom egyik éllovasává lépett elő – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nice LMS zöldmezős beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a dél-koreai akkumulátoripari beszállító cég új üzemet és ezzel hatvan munkahelyet hoz létre Vácon. A projekt értéke 5,2 milliárd forint, ehhez a kormány 467 millió forintos támogatást nyújt.

Leszögezte: a magyar autóipar termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint, és a lendület mindenfajta rossz hír és nehézség ellenére sem csökkent, ugyanis ez az idei év első négy hónapjában elérte a rekordnak számító 3500 milliárd forintot.

Kiemelte, hogy az iparág napjainkban jelentős átalakuláson megy keresztül, és így aki az elektromos autóipari beruházásokat megnyeri, az a jövőt nyeri meg magának.

“Magyarország az elmúlt időszakban nemcsak hogy tartani tudta a tempót, hanem ezen globális járműipari forradalom éllovasává léptünk elő” – fogalmazott.

Szijjártó Péter ennek kapcsán rámutatott, hogy Magyarország a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik, ráadásul ez a jelenlegi évi 50 gigawattóráról 2025-re 150 gigawattórára nő. Az elektromos akkumulátorok exportjában hazánk a világranglista ötödik helyén áll – tette hozzá.

Kijelentette, hogy az elektromos autóipar “passzátszelét keletről fújják”, a térség vállalatainak technológiai újításai így az európai gyártók körében is keresettek.

Ennek megfelelően Magyarországra is zömében Ázsiából érkeznek elektromos autóipari vállalatok, amelyek már több mint húsz településen vannak jelen országszerte – emelte ki.

A miniszter kitért arra is, hogy a legtöbb beruházás – 2019 és 2021 után – jó eséllyel idén is Dél-Koreából fog érkezni az országba.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly mintegy 4,8 milliárd dollárral “soha nem látott magasságba emelkedett”, és az idei év első négy hónapjában is 22 százalékos volt a bővülés. A dél-koreai vállalatok mára a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon.

A váci lesz az első európai gyára a Nice LMS-nek, amely Dél-Koreán kívül jelenleg csak Vietnámban és Kínában rendelkezik ilyen érdekeltségekkel.

MTI

Hozzászólás
Előző cikkKerékpározók szerint újra felbukkant a medve – Királyrétnél látták
Következő cikkFiatalok helyeztek ki mindenki számára elérhető röplabdahálót Kismaroson