Aprócska manók, színes kövek, virágok, igazi kis gyermekbirodalom várja a látogatókat Kemencén. A Manófalvának nevezett mesesarok helyi önkéntesek munkája, akik szívvel, lélekkel készítették és gondozzák a kis kertet. A kemenceieken kívül bárki hozzátehet Manófalvához, ahova már számos turistacsoport is érkezik.
Először a helyi gyerekek festegettek, aztán egy nyár alatt hatalmasra növekedett a falucska – írta lapunknak Bozsoky Erika, Manófalva megálmodója. A kezdeményezés mögé szinte egy emberként állt a település, volt, aki virágokat ültetett, volt, aki padot újított fel, táblát helyezetek ki. Smitnya Enikő egy mesét is írt Maszatról, a varázslómanóról, aki ebben a faluban él (Manófalva megálmodójának a beceneve Maszat, azért kapta ezt a nevet a főszereplő manó is).
A gyermekbirodalmat nem csak a gyermekek kedvelik. A helyiek festéket és ecseteket tettek ki, így bárki, akár felnőttek is festhetnek köveket és gazdagíthatják Manófalvát.
A falucskát azóta sokan gondozzák, a létrehozók mellett helyi önkéntesek is, valamint a kemencei iskolások is takarították már ki.
Smitnya Enikő elmondta, hogy rengeteg kiránduló megnézi és mindenki fest egy követ. Pestről egy óvoda is küldött kavicsokat, mert egy kislány mesélt róla, hogy hol járt hétvégén.
„Én hoztam el négy követ, amit küldtek, mert ők manókat akartak életre kelteni” – meséli a történet írója.
Olvassák el ezt a kedves történetet és, ha idejük engedi, látogassák meg Maszatot és Manófalvát.
„Manófalva – a Kemence patakban
Egy kismanó ki hajdanán kő volt, s egész évben a manófalvi patak alatt lakott, olyan mesét mesélt, amilyen éppen, abban a percben eszébe jutott. „Az volt a jó, hogy élet kellett, élni a sok szeszélyes mesét.” De most az igazat meséli, ahogy ő élt. Mert ő volt, Ő! Meséje minden hőse. Tavak, patakok ismerője, kinek a víz volt kalendáriuma, szél a nagyapja, eső a húga, varázsló meg az atyja. ( Átirat, Varjúdombi mesék)
Egyszer történt, nagyon régen, a patak mély gödrében, életre kelt egy kis kövecske. Szürke, görbe, kis csöppecske. Varázsló volt édesapja, ki nevének Matyit adta.
De lássuk csak a varázslatot, ki épített kőből falut:
Egyik verőfényes nyári reggel a varázsló, akit nevezzünk Maszatnak, mert a nevét senki nem tudja, nagyon unatkozott és elhatározta, hogy ebből a gyönyörű helyből egy mesebeli falut fog építeni. Leült a padra, elővette varázspálcáját és a vízre suhintott. Abban a pillanatban egy hangot hallott: – Hé, ki ütött rám? – kérdezte egy vékonyka hang. Maszat varázsló nagyon meglepődött amikor meghallotta a vízből jövő hangot. – Ki vagy te? – kérdezte halkan, mert valljuk be őszintén, akármilyen nagy varázsló is volt, ő is félt néha.
Ne félj! – kiabált a hang a víz alól, mintha megérezte volna, hogy a varázsló megijedt tőle.
– Én vagyok a te manó gyermeked, akit megálmodtál. A becsületes nevem, Manófalvi Matyi! – mutatkozott be lelkesen a kis kövecske. Segítek neked mesebeli falut építeni, neked csak egy dolgod lesz, elvarázsolni a gyerekeket és segítőket küldeni nekem.
– Ha csak ezen múlik! – mondta a varázsló, – máris kezdhetjük. Majd kacagva megpördült, varàzspálcájával suhintott egyet, a patak zúgolódni kezdett. A fák és virágok csendben figyelték, hogy mi történik. Még a szél is megállt egy pillanatra, a madarak is elhallgattak, csak a varázsló hangja hallatszott:
„Patak köve, kis kavicsa.
Gyertek elő varázsszóra.
Kisgyermekek örömére,
Színes falu közepére.
Fessen téged gyermek keze,
Így lesz kőből élet benne!
Ahogy ezt a varázsló elmondta, a kiskövek egymás után jöttek ki a vízből és mind-mind Manófalvi Matyi köré gyűltek. Amikor elegendő kavics lett a parton, Maszat varázsló abbahagyta a varázsige mormolását.
– És most halljátok varázsomat! – kiáltott fel:
– Amelyik követ egy gyermek színesre fest, az Matyihoz hasonlóan manóvá változik és örökre díszítheti színes ruhájában Manófalvát!
Rajta hát kisköveim, szerezzetek minél több gyermeket, akik szép, színeset festenek rátok és ti lesztek Manófalva legszebb mesebeli manói.
Én itt leszek a közelben. Mindig fogom látni, ha egy gyermek életre kelti valamelyik manómat. Ti is fogjátok hallani a hangomat. Csak figyeljétek csendben a patak csobogását…
– kacsintott Maszat varázsló, majd a szél könnyed szárnyán, madarak vidám énekét hallgatva a hegyek felé vette útját.
Így történt, hogy hajdanán a sok apró kövecske a patak két oldalára került és így történt az is, hogy életre kelt Manófalva. Mostmár nekem, Manófalvi Matyinak és nektek kedves gyerekek az a dolgunk, hogy minél több követ fessünk színesre, hogy sok-sok apró manó vigyázzon örökre, a mi kis, mesés falunkra.”
