Az Egészséges Budapest Program keretében több mint 5 milliárd forintból újul meg a váci Jávorszky Ödön Kórház, ennek részeként jelenleg a konyha teljes felújítása és az egykori nővérszálló elbontása folyik.
Bontják a nővérszállót és megújítják a konyhát
A konyhánál jelenleg a könnyűszerkezeti falak állítása zajlik, a munkafolyamatok szervezésénél ügyelnek arra, hogy több szakág tudjon egyszerre dolgozni így a tervek szerint március végéig az építőmesteri munkákkal végezni fognak.
Emellett a héten megkezdődött az egykori nővérszálló bontása is, helyére egy új koncepció határozza majd meg, hogy mi kerül. A korszerűsítés ugyanis azt is jelenti, hogy célszerű átcsoportosítással egy olyan kórházat hoznak létre, ami nem szétterül, hanem koncentrált.
Inotay Gergely és Hadházy Ákos közben álhíreket terjeszt?
Mint a képek is mutatják a felújítás zajlik. A napokban azonban a baloldal térségi jelöltje, Inotay Gergely Hadházy Ákossal az oldalán cáfolta, hogy itt az Egészséges Budapest Program általi kórház rekonstrukciós munkálatok folynak. Inotay Gergely Hadházy Ákossal együtt állt ki a kórház épülete elé, noha állhattak volna amellé a kerítés mellé is, mely hatmillió forintból épült összesen 12 méter szakaszon. Érdekes, hogy oda miért nem látogatott el Hadházy Ákos, hogy Vác város lakóit erről tájékoztassa, vagy a túlárazott Radnóti úti buszmegállóhoz? Mi ez, ha nem kettős mérce?
A két ellenzéki politikus állításával szemben, a kórházfelújítás keretében a héten lezajlik a nővérszálló bontása, és várhatóan e hónap végére pedig egy komplett rekonstrukció keretében a kórház épületében a konyha rész felújítása.
Komoly ütemezéssel és logisztikával jár egy kórház felújítása
Egy korházprojekt tekintetében azt tudni kell, hogy részekre van szabdalva. A baloldal vesszőparipája, miszerint miért nem látványos a felújítás. Elég ha belegondolunk abba, hogy egy kórház esetén a kivitelező nem tud teljes lendülettel felvonulni miközben műtenek, vizsgálatok zajlanak. A kórháznak a munkálatok közben is működnie kell.
A felújításnak van tehát egy üteme, ennek keretében egy bontás már lezajlott:
Most egy bontás és egy rekonstrukció zajlik a váci Jávorzsky Ödön Kórház területén. Ez a három egység lényegében az első munkafázist adja.
Az irattárként használt egykori nővérszálló épületét még a héten teljesen elbontják. A már említett konyha és étkező teljes rekonstrukciója is elkezdődött a héten. Március végére az építőmesteri munkák elkészülnek. Ez jelenti a bontást, szerelt válaszfal építést, elektromos szerelést, erős és gyengeáram, víz és csatorna szerelési munkálatokat, valamint a klasszikus festés-mázolás és burkolást.