Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese Vácon sajtótájékoztató keretében ismertette a Váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola fejlesztési terveit. A kormányzat másfél milliárd forintos támogatásával valósulhat meg az épület bővítése, új zöldfelület kialakítása, parkosítás is.
„Évek óta ismert probléma, hogy az iskolának szüksége lenne egy saját tornateremre, tankonyhára, étkezdére és saját közösségi helyiségre. A tornaórákat szükségmegoldásként a közelben lévő sportcsarnokban oldották meg, de nyilván erre nagyon sok más iskolának is van igénye. Sportszervezetek is tartanak itt különböző foglalkozásokat. A mindennapos testneveléshez is elengedhetetlenül fontos, hogy egy iskola saját tornateremmel rendelkezzen. Ezért fordult az egyházmegye egy támogatási igénnyel a kormányzathoz.

A kormányzat úgy döntött, hogy másfél milliárd forintos támogatást nyújt ahhoz, hogy az iskola a terveit meg tudja valósítani. Ez három részletben érkezik. Az első megérkezett tavaly a második idén, a harmadik ezután. Az első látványtervek pedig már el is készültek”- fogalmazott Rétvári Bence.

Nyilas Zoltán elmondta, az építési munkák jövő tavasszal kezdődnek és várhatóan háromnegyed évet fognak igénybe venni. Hozzátette, a kiviteli tervek heteken belül elkészülnek. Mint fogalmazott: „Régóta nagy kérdésünk, hogy hol tudnánk összegyűlni, akár csak egy szülői értekezletre, hol tudnánk megtartani a tornaóráinkat. A kormány 2020 decemberében úgy döntött, hogy az elképzeléseinket támogatja, ezért fejlesztési programot indítottunk. Reményeink szerint néhány nap múlva lezárul a tervezői beszerzésre kiírt felhívásunk, és megindulhat az épület bővítésének a tervezése. Jövő hét közepére várható ennek az eredményhirdetése.”














Rétvári Bence hangsúlyozta, a járvány ellenére sem álltak meg a fejlesztések az oktatás terén sem. „Vác büszke rá, hogy diákváros, itt hétszáz diáknak, a többi iskolában pedig további több száz diáknak tudtuk a tanulási környezetét a mindennapi környezetét otthonosabbá tenni és a pedagógusok munkáját is egyszerűsíteni. Mindegyik beruházásnak fontos része volt a környezetbarát szemlélet hiszen sokkal kisebb klímaterhelést jelent az iskoláknak a működtetése is azután, hogy ezek a különböző fejlesztések megvalósultak” – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője.