Hatpontos meccset nyert az Őrbottyán. Közvetlen riválisát, a Kerepesi VSK- győzte le az Őrbottyán KSE futballcsapata a Pest megyei IV. osztályú bajnokság Közép-csoportjának vasárnapi mérkőzésén.
Kiss Roland remek teljesítménnyel kezdett, két perc alatt duplázni tudott a mérkőzés elején. A siker azt is jelentette, hogy az őrbottyániak megelőzték ellenfelüket és helyet cseréltek vele a tabellán.
Vasárnap kora délután 14 órás kezdéssel kezdte meg a tavaszi szezont a bajnokságban az Őrbottyán KSE gárdája. Szépszámú érdeklődés mellett Sirankó Ferenc játékvezető dirigálása mellett kezdődött a közvetlen rivális kerepesiek elleni találkozó, akik a meccs előtt két pont előnyben voltak a hazaiak előtt.
Hidegzuhany volt az első pár perc a vendégek számára, hiszen a bottyániak nagy lendülettel kezdtek, Kiss Roland, a csapat középcsatára 2 perc alatt duplázni tudott! A hihetetlen teljesítmény elég nagy pofon volt a vendégcsapatnak, és nehezen tudtak felállni belőle. (2-0) A csapat játékos-edzőjének, Kiss Norbertnek nagyon korán-vélhetően sérülés miatt- el kellett hagynia a pályát, helyére Fodor István Zoltán állt be a középpályára. Később kaptuk az információt, hogy nyaki fájdalmai voltak Kiss Norbertnek, amit egy rosszul célzott könyöklés válthatott ki. A 32. percben büntetőhöz jutott a Kerepes, amelyet Benkő Lajos Csaba értékesített. Ezzel szépítettek a vendégek a félidő vége előtt. (2-1) A szünetre azonban még így is előnnyel ment a hazai gárda, tegyük hozzá megérdemelten.
A második félidőben kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, és ennek az lett az eredménye, hogy a 72. minutumban a vendégek játékosa, a csereként pályára lépő lakatos Roland egyenlített. (2-2) Sirankó játékvezető a másodikban két sárga lapos figyelmeztetést is kiosztott a vendégeknek, a hajrá feszült volt. Amit aztán az Őrbottyán bírt jobban, a 78. minutumban a balszélen sokat dolgozó Boda Kristóf talált be, ezzel mint később kiderül, eldöntve az összecsapást. (3-2)
Az Őrbottyán KSE 3-2-es különbséggel verte meg közvetlen riválisát és ezzel előzte is a tabellán. Jelenleg a hatodik helyen állnak az őrbottyániak. A találkozóra kilátogató lelkes és szenvedélyes 30-40-fős szurkolói csoport pedig nagyon hálás volt a csapatnak a lefújást követően.
Kiss Norbert gratulált saját csapatának, a kerepesieket a kultúrált futballjuk miatt dicsérte, megköszönte szurkolók biztatását és sok sikert kívánt az ellenfélnek a folytatásban. Elmondta még, hogy csapatának célja a négy közé kerülés a bajnokságban.
Őrbottyán KSE – Kerepesi VSE 3:2
A felkészülés során a játékos-edző Kiss Norberttel készítettünk interjút: