Inotay elhallgatta közel két évtizedig tartó jövedelemszerző foglalkozását

A baloldali előválasztás előtt abban egyeztek meg a baloldali pártok önmagukkal, hogy minden, a baloldali hatalomért ringbe szálló aspiránstól elvárják, hogy nyilvános önéletrajzot tegyen közzé és feleljen az abban foglaltak valóságáért – emlékeztetett a VácOnline.

Inotay Gergely – bár a baloldali előválasztás során nyilvánosságra hozott egy önéletrajzot, de élete valamennyi jövedelemszerző foglalkozását már elfelejtette benne feltüntetni – hívja fel a figyelmet a portál. Hiába tett az előválasztást megelőzően Inotay egy etikai nyilatkozatot, egy értéknyilatkozatot, egy feddhetetlenségi nyilatkozatot és töltött ki egy vagyonnyilatkozatot is, valamint hiába csatolt a jelöltté válásához még egy önkormányzati exkluzivitási nyilatkozatot, egy hatpárti elfogadó nyilatkozatot és egy frakció befogadási nyilatkozatot is, ezek egyike sem akadályozta meg őt abban, hogy előválasztói elől elhallgassa múltja bizonyos részleteit.

Hiába körmölte tele ákombákom betűivel a tömérdek nyilatkozatot, s papírozta le magát, mint simlis vállalkozó a ploiesti-i cégtemető felé tekingetve, Inotay nyilatkozatdömpingje csak egy hamis illúzió megteremtésére szolgált.

A VácOnline ismertette: az önéletrajzából valamilyen jól felfogott érdekénél fogva kihagyta az egyik jövedelemszerző foglalkozását. Történt ugyanis, hogy bár munkahelyei mellett a curriculum vitae-ben elfelejtette a választói orrára kötni, hogy az elmúlt években százezreket tett zsebre egyéni vállalkozóként.

A „ne szólj szám, nem fáj fejem” Inotay-féle alapállás azonban most ismét visszájára fordult: a baloldali előválasztóit még meg tudta téveszteni, de a valódi választásra már nem maradhat titokban e homályban hagyott életrajzi elem.

Hogy Inotay miért tartotta fontosnak eltitkolni közel két évtizedig végzett egyéni vállalkozói tevékenységét a választói elől, sok mindenre enged következtetni – írja a portál.

Ami tény, hogy az önéletrajzából kihagyta a valójában 2004 óta végzett egyéni vállalkozói tevékenységet, aminek fő tevékenysége hírügynökségi tevékenység, vagyis: hír- és sajtóügynökségi tevékenység, a média ellátása hírekkel, képekkel és cikkekkel. Egyéni vállalkozói munkája a legutóbbi időkig szépen fialt, 2018-ig évente százezrekkel egészítette ki ezzel jövedelmét. Vajon mit titkolhat még a képviselő, ha közel két évtized hírügynöki munkájáról egy szót sem akart megosztani a váciakkal? – tette fel a kérdést a VácOnline

Nem Inotay az első, aki lebukik előválasztási sumákolással.

o Korábban Bangóné Borbély Ildikónak az MSZP-ből is távoznia kellett, miután kiderült, hogy előválasztási életrajzában valótlanság szerepelt.
o Ezt követően a baloldal székesfehérvári jelöltjének eltitkolt céges érdekeltsége is napvilágra került,
o ahogy az is kiderült, hogy Rákospalotán a baloldal jelöltjét garázdaságért jogerősen elítélték,
o míg Monoron az előválasztást megnyerő jelölt kegyeletsértő módon kommentelt az autóbalesetében elhunyt gyalogosról.
o De Z. Kárpát Dániel karlendítő videóját is csak mostanában ismerhették meg a választópolgárok.

A portál úgy fogalmaz: az viszont igaz lehet, hogy Inotaynak ettől már a szeme sem rezdül, hiszen helyben, a váci baloldali képviselőtársai is hozzák ezt a szintet. S Inotay Gergely azoktól sem határolódott el, hanem büszkén felsorakozott a rasszista és antiszemita megnyilatkozásokat tevők mellett.

Hozzászólás
Előző cikkKülönleges régészeti leletek kerültek elő Vácon egy püspökségi ingatlan felújítása során
Következő cikkEmléktáblát koszorúztak Szilvásy Miklós tiszteletére Márianosztrán