Rohamléptekben fejlődik Ipolydamásd

Ipoly-híd építése, kerékpárutak kialakítása, épületek korszerűsítése, turizmusfejlesztés és még sorolhatnánk azokat az, összesen több milliárd forintból elkészülő beruházásokat, amelyek Ipolydamásdon valósultak vagy valósulnak meg a közeljövőben. Rományik Ferenc polgármesterrel beszélgettünk.

Nem kérdés, hogy az egyik legnagyobb fejlesztés, ami a települést érinti, az az Ipoly-híd építése. Korábban is létezett összeköttetés Ipolydamásd és Helemba között, ideiglenes híd is állt, ám ez 2000 márciusában, a nagy árvizek idején meggyengült, el kellett bontani így azóta nincs híd a két település között. Az új Ipoly-híd 58 méter hosszú 12 méter széles lesz, kerékpárút is csatlakozik hozzá, ezenkívül 540 méternyi út épül, köztük egy körforgalom, hogy a jelenlegi közútról is elérhető legyen.

Rományik Ferenc elmondta, hogy ez a beruházás egy nagy hozadéka a településnek, mert egyrészt lelassítja, másrészt csökkenti a falun áthaladó forgalmat. Emellett egy sikeres pályázatnak köszönhetően az EuroVelo 6 bicikliút is itt vezet majd át Magyarország és Szlovákia között.

A polgármester kifejtette, hogy az Ipoly-völgyében lévő települések számára az egyik kitörési pont a turizmus fejlődése lehet. Ipolydamásd többek között a kerékpárosokat is szeretné segíteni, hiszen tapasztalataik alapján, egyre többen jönnek biciklivel a térségbe. A Bike Paradise projekt részeként például kerékpáros pihenőhelyeket alakítanak majd ki, de terveik között szerepel egy intermodális indítópont létrehozása is az épülő kerékpárút végén, ahol középkori falu áll.

Az elképzelések szerint egy 25 férőhelyes parkolót alakítanak majd ki, a várnál pedig egy hozzá tartozó fogadóépületet, amelyet kulturális célokra is használhatnak majd. Rományik Ferenc elmondta, hogy a parkoló nem csak az Ipolydamásdra érkezők igényeit szolgálhatja, hiszen az ide érkező kerékpárosok, bakancsos és lovas turisták kiindulópontja is lehet, de emellett egy kikötőpontot is terveznek az Ipolyra, amely pedig a kajakkal, kenukkal, csónakkal érkezőket segítheti.

A fejlesztésekkel kapcsolatban a polgármester úgy fogalmazott: én 2006 óta vagyok polgármester és megéltem a szocialista időszakban vezetett kormány által nyújtott támogatásokat, illetve azt, ami most a jelenlegi kormány alatt van. Azt hiszem, hogy a különbséget egy komolyzeneműben is meg lehetne jeleníteni, hiszen ég és föld a különbség az előző és a mostani időszak között. Rétvári Bence képviselő úrnak is nagyon meg szeretnénk köszönni a település nevében és egyébként a térség nevében is azt a segítséget, amit tőle és a munkatársaitól kaptunk, hiszen olyan mértékű pénztámogatási forrás még ide a térségbe nem érkezett, mint az ő megválasztása óta. Példaértékű és mintaértékű, ami itt zajlik.

Hozzátette: tudvalevő, hogy itt az Ipoly-völgye, a szobi kistérség települései erősen forráshiányosak. Azt gondolom, hogy ez a most eltelt 2-3 év szinte csak a pályázatokról és a fejlesztésekről szólt. Kormányzati támogatásból megújult a művelődési ház és a régi iskolaépület külseje, mintegy 52 millió forintból. Nyertünk járdafelújításra forrást, az orvosi rendelő felújítására. Egy régen várt fejlesztés volt a külterületi utak felújítása, szintén pályázati támogatásból, amelynek köszönhetően öt utat tettünk rendbe. Itt ebben a pályázatban közel 110 millió forint jutott az útépítésre, és ezen felül még tudtunk felszereléseket venni a meglévő traktorunkhoz. Nyertünk közterületi útkarbantartó gépek beszerzésére is 15 millió forintot.

“Idén remélhetőleg szintén Magyar Falu Programból meg tud épülni a belterületi kerékpárút szakasz. Szintén kormányzati támogatásból valósult meg az összes önkormányzati intézményünknek az energetikai felújítása. Zömében homlokzati hőszigetelések, nyílászáró cserék, illetve napelemek beszerzésére irányult a fejlesztés, úgyhogy mind az öt épületünket, az orvosi rendelőt, az óvodát, a sportöltözőt, a polgármesteri hivatalt és a közösségi épületet is fel tudtuk újítani, mintegy 51 millió forintból.

Magyar Falu Programból az óvodaudvaron játszótéri eszközöket tudtunk beszerezni és megépíteni a gyerekeknek, körülbelül 5 millió forintból. Falubuszra is sikerült sikeresen pályázni, 14 millió forint értékben tudtunk erre a célra autóbuszt beszerezni. Szinte minden évben tudtunk közel egymillió forint értékben pályázni szociális tűzifa támogatásra, amelyet a rászorultak között osztottunk szét. Rendezvényeket is szerveztünk pályázati forrásokból, többek között az Ipoly-Völgye Fesztivált és az Ipoly Feszthez is csatlakozni tudtunk.”

A polgármester hozzátette: itt az Ipoly-völgyének kétfajta fejlesztési iránya van. Az egyik a turisztika, megfelelő vonzerő és szálláshelyek biztosítása, a másik pedig az elöregedő falvak miatt a szociális háló bővítése. Ipari parkokat nem szeretnénk és nincs is lehetőségünk létesíteni. Az a célunk, hogy meg tudjuk tartani az itt élő lakosságot és nekik jobb körülményeket, jobb megélhetési lehetőségeket és munkahelyeket tudjunk teremteni, és azokat fent is tudjuk tartani. Szerencsénkre olyan országgyűlési képviselőnk van, aki mellettünk áll és támogatja ezeket a törekvéseinket.

Hozzászólás
Előző cikkÓriási botrány Vácon: nők és kiskorúak megerőszakolásáról fantáziált újságjában a jobbikos képviselő
Következő cikkVácOnline: Inotay képmutató és tájékozatlan a gyermekvédelemben is