Már Püspökhatvanban, Rádon és Őrbottyánban is új bölcsőde várja a gyerekeket, csak a váciaknak kell várniuk Inotay Gergelyék totojázása miatt – írja a VácOnline. Vác több mint félmilliárd forint támogatást kapott egy teljesen új bölcsőde felépítésére, de ahelyett, hogy építenék, bontják. Ráadásul beismerték, hogy az építkezésen számos szabálytalanság található és csúszás, valamint többletköltség is várható.
A VácOnline már korábban beszámolt arról, hogy építés helyett bontási munkálatok nyomai látszódnak azon az építési területen, ahol egy új bölcsődének kellene épülnie a Bauer Mihály utcában. Az új intézmény falai már álltak, azonban van olyan, amelyiket, bár új volt, már le is bontották.
A beruházást kormányzati és Európai Uniós támogatással, összesen 574 millió forintból valósíthatja meg az önkormányzat. Tehát az állam adja a pénzt, az önkormányzat pedig felel a kivitelezésért.
Molnár Nándor önkormányzati képviselő a bölcsőde építésével kapcsolatban számos szabálytalanságra hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott:
„Még a jogszabályban előírt kötelező tájékoztató tábla sincs kint, nem tudni ki épít itt és mit.. Nincs tervező, felelős műszaki vezető, kivitelező és akkor reklamáljuk a műszaki ellenőrt. A melósokon egy alkalommal sem volt munkaruha, minden lehetséges munkavédelmi szabályt megsértenek, a munkaterület hányinger, de a tábla büszkén hirdeti, hogy itt bizony bölcsőde épül állami pénzen.”
Molnár Nándor elismerte azt is, hogy már most látható, hogy legalább 100 millió forinttal többe fog kerülni a beruházás.
A fejlesztésre egyébként egy sikeres pályázatnak köszönhetően 334 millió forintot nyert a város, majd később még 240 millió forintot kértek Inotayék a kormánytól, amit meg is kaptak.
A VácOnline úgy fogalmaz: érdekes, hogy más települések gond nélkül felépítették a kormány által támogatott új bölcsődéjüket, az inkompetens Inotayéknak valahogy mégsem sikerül. Ez sem.
Az építési területen azonban pózolni tudnak a váci náciként elhíresült Tótváradi-Nagy Bence önkormányzati képviselővel, mutatva, hogy „a munkálatok jól haladnak”.
Forrás: VácOnline