Vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Vác női kézilabdacsapata

A nemzetközi kupasorozatban már korábban búcsúzó Váci NKSE együttese a csoportkör záró fordulójában hazai pályán kikapott a román Valcea gárdájától tegnap délután.

A D-csoport hatodik fordulós mérkőzését egyetlen találattal nyerték meg a vendégek. Az már korábban eldőlt a csoportküzdelmek során, hogy a magyar csapat nem juthat tovább a kvartettből, a románok pedig már biztosították a helyüket a legjobb nyolc között. Ennek jegyében Tisztes búcsúra készült Ottó Katalin együttese hazai környezetben, Vácon.

A romániai mérkőzéshez képest sokkal jobban kezdett a Vác csapata a találkozón, a mérkőzés elején 2-3 gólos előnyben volt. Tíz percet követően 7-4-re vezetett a magyar együttes. Felváltva estek a gólok a nagy iramú találkozón, a huszadik perc környékén egyenlő volt az állás. A félidő hátralévő részében feljavult a védekezésben a Duna-parti gárda, és ennek köszönhetően egy gólos előnnyel mehetett szünetre.

A szünetet követően is jól kezdett a magyar gárda és négygólos előnyben is volt már. Azonban a románok is kapaszkodtak és egy elsöprő 8-2-es sorozatot követően a 43. minutumban először a mérkőzés folyamán, vezettek is. Ezután már a Valcea volt előnyben a találkozó végéig, és bár az utolsó pillanatokban az egyenlítésért támadhatott a Vác, de Hámori Konszuéla löketét védte a Valcea portása, így megnyerték a küzdelmes és izgalmas találkozót.

A magyar csapat legeredményesebb játékosa Kuczora Csenge volt kilenc találattal, a válogatott Kácsor Gréta öt gólt szerzett.

A váciak egy győzelemmel és öt vereséggel a D csoport utolsó helyén végeztek az Európa-ligában.

Fotó: Váci NKSE

Hozzászólás
Előző cikkTálaló konyhát alakíthat ki a kóspallagi önkormányzat
Következő cikk„Lassan a legkisebb falvaknak is hamarabb lesz bölcsődéje, mint Vácnak”