Egy pontot otthon tartott a Sződ

Kétszer is vezetett a vendég Fót SE II. együttese az FC Sződ otthonában, nyerni mégsem tudott a Pest megyei negyedosztályú bajnokság Közép-csoportjának vasárnapi mérkőzésén.

A sződiek az élbolyban a dobogó mögötti pozícióban arra hajtottak a vasárnap kora délutáni meccsen, hogy egy esetleges sikerrel közelebb kerüljenek a top háromhoz a 11. fordulót követően. A kosdi Bíber János játékvezető sípszavára kezdődött a találkozó a sződi sportpályán 13 órakor. Az első félidőben a nagy küzdelem jellemezte a mérkőzést, amelynek 43. percében Bernáth Roland révén megszerezte a vezetést a vendég fóti csapat. Ezzel az előnnyel mehettek a szünetre.

A fordulást követően magasabb sebességfokozatba kapcsolt a sződi gárda és az 59. minutumban Nándori Attila révén egalizált. Első találata volt a szezonban. Gyorsan jött a válasz, Pozsonyi Krisztián köszönt be, ismét a vendégek vezettek. A 65. percben jártunk ekkor.

Már nagyon úgy nézett ki, hogy elveszti a meccset a Sződ, de aztán az utolsó percben büntetőhöz jutott a csapat. Az ítéletvégrehajtó nem hibázott, Bácsi Tamás belőtte a tizenegyest, ezzel pedig beállította a 2-2-es végeredményt.

Az FC Sződ ezzel a döntetlennel, 14 szerzett ponttal a negyedik helyen zárta az őszi szezont.

FC Sződ- Fót SE II. 2-2

Hozzászólás
Előző cikkVeresegyházán kapitulált az Őrbottyán
Következő cikkŐshonos fákat ültettek Sződligeten