Fákat ültettek Sződligeten az Attila utca végén. A közösségi akció, megmozdulás részben egy helyi civil szervezet által valósult meg.
Az előzmény az volt, hogy Sződliget képviselő-testülete számára elengedhetetlenül fontos a zöld-szemlélet. Minden pályázaton indulnak, ami a zöldterületek növeléséről, karbantartásáról szól. Így történhetett az is, hogy indultak a Nemzeti Biodiverzitási Központ által kiírt pályázaton, ahol a táji adottságokhoz alkalmazkodó, régóta a Kárpát-medencében termesztett gyümölcsfákat lehetett nyerni. Az átadón szakmai tanácsokkal is elláttak őket.

Tizenkét gyümölcsfát (őszibarack és sárgabarack) nyertek a pályázaton, amiből egy önkormányzati gyümölcsöskertet alakítottak ki az Attila utca végén fekvő önkormányzati telken.
Ezen pedig még az előző hétvégén a résztvevők közösen elültették a közösségi gyümölcsfákat. Ez a lehetőség a Zöld Leszek Egyesülettel jött szembe Szilágyi Krisztina képviselő elmondása alapján. Aki mint főszervező vett részt az eseményen, a logisztikai feladatok ellátásában oroszlánrészt vállaló Bányavári Pál falugondnok mellett. A képviselő azt is elmondta, hogy környezet és természetvédelmi célokat megfogalmazó egyesületük örömmel vett részt a pályázaton és annak eredményeképpen létrejött közösségi faültetésen. A Sződligeti önkormányzat pedig partner volt ebben a kezdeményezésében és megtalálták a megfelelő helyet a csemeték ültetésére az Attila utca és a Vasúti fasor végén.
Az eseményen nagy létszámú érdeklődés mellett, jó hangulatban sikerült elültetni a fákat, amely majd a jövő nemzedékének is örömet okozhat. A résztvevők remélik, hogy lesz még alkalom ilyen közösségépítő megmozdulásra.