Egy félidőn keresztül jól tartotta magát, de aztán vereséget szenvedett a labdarúgó Pest megyei negyed osztály Közép csoportjában az Őrbottyán a Veresegyháza otthonában.
Vasárnap kora délután Kovács Kristóf játékvezető sípszavára indult útjára a labda az albérletben, a Csomádi sportpályán. Nagy lendülettel kezdtek a felek, a 20. percben pedig Medzay Attila révén meg is szerezte a vezetést az őrbottyáni brigád. Ez volt az első találata a szezonban a 3-as mezben futballozó játékosnak. Azonban a vendégek előnye nem tartott ki az első játékrészben, mert a hazai Németh Szabolcs egalizált, így döntetlennel mentek pihenőre a felek.
A fordulást követően egy jóval frissebb hazai gárda jött ki a második félidőre, és nyolc percet követően a vezetést is megszerezték Böde László révén. És sajnos az sem jött jól az Őrbottyánnak, hogy az 57. minutumba Vazicsek Dániel Martin a kiállítás sorsára jutott.
A veresiek végig dominálták a második játékrészt és még két alkalommal betaláltak a lefújásig. Ezzel 4-1-es különbséggel győzték le az Őrbottyánt a vasárnapi összecsapáson.
A Veresegyháza ezzel megszilárdította a helyét a dobogón, az Őrbottyán pedig maradt a hetedik pozícióban a bajnokság tabelláján.
Az őszi forduló utolsó mérkőzését játszotta a csapat, Kiss Norbert játékos edző pedig sportszerűen gratulált az ellenfélnek:
További sok sikert Veresegyház LUA csapatának Csapatunk az őszi fordulóban 7-ik helyen helyezkedik el 5 pontra lemaradva az élbolytól. Tavasszal remélhetőleg legjobb formánkat tudjuk hozni!
Veresegyház LUA- Őrbottyán KSE 4-1