Embert a fedélzetre: Már lehet jelentkezni az egyházmegyei fiútáborra
Idén nyáron ismét lesz egyházmegyei fiútábor, ahová már várják a szervező olyan 10 és 20 év közötti, a plébániai életben elkötelezett fiatalok, ministránsok jelentkezését,...
Műhelytitkos botanikuskerti fotókiállítás is várja a látogatókat a Műcsarnokban
Még valamivel több mint egy hónapig, egészen pontosan május 10-éig várja az érdeklődőket a Műcsarnokban Urbán Ádám: „A botanikus kert titkos élete|Fotók a vácrátóti...
Július elején ismét a Dunakanyarba várja a látogatókat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó egykor egy baráti közösség találkozójaként indult, az évek során azonban a Dunakanyar egyik legjelentősebb nyári eseményévé nőtte ki...
Zarándoklat a házasságokon esett sebek gyógyulásáért, a családokért
Az END házastársi mozgalom április 11-12-ére, Irgalmasság Vasárnapjára éjszakai zarándoklatot szervez a házasságokon ejtett sebek gyógyulásáért és a családokért.
A Márianosztrától Vácig tartó 30 km-es...
Vasárnap délután újra Böjti karikázó az Anzelm-kertben
A már hagyományos Böjti karikázó néptáncos rendezvényre várják az érdeklődőket a szervezők március 29-én, Virágvasárnap délután a Piarista Kilátó Központ mellett található Anzelm-kertben.
Az eseményen...
Közösségi passióelőadás Rádon
Március 27-én pénteken este közösségi passiójáték előadásra várják a híveket, érdeklődőket a rádi Kisboldogasszony templomban.
Jézus szenvedéstörténetét egyházközségi tagok mutatják be.Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
XV. Roma Konferencia az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola fontos hagyománya a roma konferencia is, az idei, március 26-án tartandó alkalom már a tizenötödik lesz a sorban.
A konferencia...
Új időszaki kiállítás nyílik a verőcei Lélekportré Galériában
A nagyböjt lelkiségéhez illeszkedő különleges kiállítás nyílik március 26-án a verőcei Lélekportré Galériában.
Papp László műgyűjtő jóvoltából Józsa János "Keresztút" című tűzzománc műegyüttesét tekinthetik meg...
Már újra este hat óráig tart nyitva a vácrátóti arborétum
A nemzeti ünnep hétvégéje óta már újra a tavaszi-nyári-őszi időszakban megszokott nyitva-tartással várja a látogatókat a vácrátóti Nemzeti Botanikuskert, ahol a mostani hét végén...
Mága Zoltán koncert lesz Vácon
Március 17-én 19 órától gálakoncertet tart Mága Zoltán a Madách Imre Művelődési Központ-ban.
Az esemény fővédnöke Rétvári Bence államtitkár.
A szervezők tájékoztatása szerint a belépés díjtalan,...



















