Új lektorok és akolitusok csatlakoztak a plébánosok közvetlen segítőihez szerte az egyházmegyében

Idén 21 lektor és 15 akolitus nyerte el a szolgálati fokozatot a Váci Egyházmegyében, hivatalos beiktatásuk ünnepi szentmiséjében Marton Zsolt megyéspüspök azzal a kívánsággal zárta homíliáját, hogy mind a lektorok, mind az akolitusok Isten országának keresőiként és építőiként legyenek segítségére a plébánosuknak a közösség formálásában, ehhez pedig teljes önmagukat adják oda.

A szentbeszédet követően Marton Zsolt megyéspüspök egyenként avatta fel először a lektorokat, majd az akolitusokat.
A felolvasók egy bibliát vettek át a főpásztortól, miközben az alábbi szavak hangzottak el: „Vedd a könyvek könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben.”
A szertartás végén a felavatott lektorok és akolitusok egy-egy szál fehér rózsával köszönték meg feleségeiknek, hogy biztos hátteret nyújtanak a szolgálatukhoz.

Lektorok: Balázs-Fülöp László (Gomba), Balázs Kornél (Felvidék), Balogh Bálint (Dunakeszi), Bozzay Bertalan (Dunakeszi), Dropka Ottó (Balassagyarmat), Gézavári Tamás (Herencsény), Janocha Gábor Zsolt (Gyál), Klement Szabolcs (Pécel), Kremnicky József (Felvidék), Lengyel Mihály György (Veresegyház), Medveczky Zoltán (Dunakeszi), dr. Mezősi Balázs Csaba (Kerepes), Nagy Tamás (Felvidék), Őri Kiss István (Verőce), Schnörch Tamás (Gödöllő), Rimóci Felicián (Felvidék), Szabadkai Gergely (Gyál), Teplán Róbert József (Maglód), Tőzsér István (Gödöllő), Vanyó László Levente (Gödöllő), Várady Szabolcs (Nagykáta)
Akolitusok: Bereczki Martin Attila (Kartal), Csontó Gyula (Dunakeszi), Csóré Zoltán (Kartal), Fabók Dávid (Dunakeszi), Fekete Csaba (Dabas-Gyón), Grébecz Károly (Vecsés-Óváros), Greskovits Márk (Dunakeszi), Horváth Tibor (Tápiószecső), Mészáros Tamás (Dunakeszi), Pinke Balázs (Vecsés), Pödör László (Dunakeszi), Serfőző Balázs (Szolnok), Szabó Károly (Kartal), Szijgyártó Árpád (Veresegyház), Varga Zoltán (Kartal)

2022-től a Váci Egyházmegyében megújult a lektor- és akolitusképzés. Cél, hogy a jelentkezők megfelelő teológiai felkészítésben részesüljenek, ennek során dogmatikát, morálteológiát, biblikumot, liturgikát, alapvető hittant és egyházjogi alapismereteket is tanulnak. Ezt egészíti ki számukra több egész hétvégés lelkigyakorlat, amely segítheti egyházi szolgálatuk megalapozását. A Váci Egyházmegyében a 2005 óta zajló képzésnek köszönhetően közel 400 lektor és akolitus szolgál a plébániai közösségekben.

A lektori és akolitusi szolgálatra elkötelezett, hívő, szentségi házasságban élő katolikus férfiak jelentkezhetnek plébánosuk ajánlásával és motivációs levéllel, a jelentkezés és felvételi a tavaszi időszakban zajlik. Bővebb információért az érdeklődők Farkas László atyát, az akolitusok képzéséért felelős lelkipásztort, dunakeszi plébánost kereshetik.

Forrás: vaciegyhazmegye.hu

Hozzászólás
Előző cikkSzaniszló Róbert váci fotóriporter és tudósító csapata jelenti a szingapúri nagydíjról (2. rész)
Következő cikkVágányzári hírek: Átmeneti menetrendi változások több, Vác térségét érintő vonalon