Fiatal írók táboroznak négy napon át Királyréten

A Fiatal Írók Szövetsége tizenharmadik alkalommal rendezi meg nyári táborát, ismét beveszik a Szokolya melletti Királyrétet július 16. és 20. között.

A négynapos irodalmi rendezvény számos szakmai programot tartogat. Napközben líra-, próza-, kritika-, műfordító műhelyekben dolgozhatnak a jelentkezők, este pedig felolvasásokon, szakmai beszélgetéseken (többek között Rakovszky Zsuzsa, Géher István, Grecsó Krisztián (képünkön) és Vida Gábor érkezik vendégként), társtudományi, társművészeti programokon vehetnek részt.

A kritikaműhely vezetője Bednanics Gábor és Smid Róbert, a prózáé Moskát Anita, Szeifert Natália és Juhász Tibor lesz. Terék Annával, Korpa Tamással és Sirokai Mátyással dolgozhatnak a líraműhelyek résztvevői. A műfordítói műhely vezetője Nádasdy Ádám.
A 2025-ös FISZ-tábor egyik kiemelt meghívott szerzője Papp-Zakor Ilka, akinek különleges, groteszkbe hajló prózavilága évek óta meghatározó színfoltja a kortárs irodalomnak.
Megjelent kötetei: Angyalvacsora (2015), Az utolsó állatkert. A cinizmus sorsa Kelet-Közép-Európában (2018), Majd ha fagy (2021), A hasbeszélő visszhangot keres (2024)
A táborban Smid Róbert irodalomtörténész beszélget vele, aki az életmű gazdagságára és tematikus sokszínűségére kérdez majd rá. Szó esik majd a groteszkről, a mágikus realizmusról és kelet-európai valóságunkról is.
A beszélgetés különlegessége: jelen lesz Papp-Zakor Ilka olasz műfordítója, Lorenzo Marmiroli is, aki az életmű nemzetközi dimenzióit hozza közelebb a hallgatósághoz.
A tábor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Hozzászólás
Előző cikkHarmincéves lett a Kisnémedi Faluvédő Egyesület
Következő cikkCsodálatos műalkotás a dunakeszi görögkatolikus templom ikonosztáza