Szegner Tamás mondhatja el a Nemzeti dalt a március 15-ei rendezvénysorozat délutáni toborzó eseményén, Vácon

A Váci Reménység Egyesület több évtizedes hagyománya, hogy a márciusi ifjak tiszteletére szavalóversenyt rendeznek közép- és általános iskolás tanulók részére.

Sokan csak a kiváló sporteredményeiről ismerik az egyesületet, de az alapító, Vanyek Béla kanonok számára fontos volt a fiatalság nemzettudatának, a kultúra iránti szeretetének elmélyítése is.

A VRE ezeket a fontos értékeket és a szép hagyományt megőrizve évről évre igyekszik kicsit meg is újítani a szavalóversenyt, például az idén Vác kulturális életének meghatározó személyiségeiről elnevezett díjakat is odaítéltek, illetve az évfordulókról történő megemlékezés is mindig ad újabb és újabb apropót. Az idén Vác fennállásának 950. évfordulója előtt tisztelegve a jelentkezők a Dunával, Dunakanyarral vagy Váccal kapcsolatos versekkel készülhettek.

A kiírók örömmel fogadták, hogy az idén a már megszokott iskolákon kívül még Gödöllőről is érkezett tanuló, illetve azt is, hogy a Cházár EGYMI intézmény diákja, Német Janka saját verssel készült, melyet a Dunakanyarról írt.

A versenyt értékelő egyesületi beszámolóban köszönetet nyilvánítanak minden résztvevő diáknak, felkészítő tanáraiknak, a zsűri tagjainak, utóbbiaknak nem csupán a szavalatok értékeléséért, hanem észrevételeikért, gondolataikért, javaslataikért is.

Ezúttal a Magyar Nyelv Barátainak Egyesületét elnöklő Duhonyi Tiborné és Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár igazgatója zsűrizett.

Az abszolút első helyezett Szegner Tamás lett (Váci SZC I. Géza Király Közgazdasági Technikum), felkésztő tanára: Petrás Mária; Dora Zoltán -díj: Juni Csenge, gödöllői Szent Imre Katolikus Iskola, felkésztő tanár: Weidl Beatrix; Péter Pál díj: Takács Lili, Madách Imre Gimnázium, felkészítő tanár: Boda Mária; Dr. Rusvay Tibor díj: Mezei-Revell Nicolette, Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola, felkészítő tanár: Szabadosné Stolcz Mónika; Kozmutza Flóra díj: Hekli Erzsébet, Cházár EGYMI Szakiskola, felkészítő tanár: Nagy Orsolya; Különdíj: Német Janka, Cházár EGYMI.

A győztes egyik elismerése, hogy a város március 15-ei ünnepségén, a délutáni Kossuth-téri toborzón elmondhatja Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét. 

Ribáry Zoltán

Hozzászólás
Előző cikkCukrászdákhoz, a váci ipar gyáraihoz kapcsolódó tárgyi relikviákat, fotókat, dokumentumokat keres a múzeum
Következő cikkÚj minibölcsődét adtak át Vácrátóton