A kormány 2025-ben a tavalyinál nagyobb összeget fordít a Magyar Falu Programra – jelentette be közösségi oldalán Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros közölte, hogy elsőként a kistelepüléseken működő civil szervezetek számára nyílik meg a Falusi Civil Alap pályázati lehetősége, amelyre 5 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre.
Emellett az 5000 és 1000 fő közötti települések önkormányzatai idén is pályázhatnak infrastruktúra-fejlesztési forrásokra.
A kormánybiztos kiemelte, hogy jelentős érdeklődés mutatkozik a belterületi utak és járdák felújítására, ezért erre a célra 10 milliárd forintot különítettek el, és a pályázati kiírásra az első félévben lehet számítani.
Gyopáros hangsúlyozta: „Továbbra is nagy igény van a színvonalas feladatellátást támogató pályázatokra, ezért többek között óvodák, orvosi rendelők, közösségi terek fejlesztésére, falubusz beszerzésre és eszközbeszerzésekre is 10 milliárd forintot biztosítunk.”
A vidéki közlekedés fejlesztése szintén kiemelt cél. Az alsóbbrendű utak felújítására és a közlekedési infrastruktúra javítására szintén 10 milliárd forint jut, amely a kistelepüléseket érintő mellékúthálózat korszerűsítését segíti elő.
A családtámogatási programok terén Gyopáros emlékeztetett, hogy a falusi CSOK, az ÁFA-visszaigénylés és az idén januárban indult vidéki otthonfelújítási program egyaránt felülről nyitott kerettel rendelkezik, vagyis valamennyi, a követelményeknek megfelelő kérelem pozitív elbírálásra számíthat.
A kormánybiztos hozzátette, hogy továbbra is biztosítják a bértámogatást azoknak a boltoknak, amelyek korábban fejlesztettek és szolgáltatásokat vállaltak a Magyar Falu Program keretében.
„A Magyar Falu Program hatodik évét kezdi, és összességében több száz milliárd forint célzott támogatással készülünk az ötezer fő alatti települések számára” – hangsúlyozta Gyopáros, majd hozzátette: „Továbbra is számíthatnak ránk a kistelepülésen élők, mert erős vidék nélkül nincs erős Magyarország.”