Hat perc alatt ellopta a napi bevételt egy alkalmazott Vácon

Gyors rendőri fellépés eredményeként még aznap megfogták a tolvajt a váci nyomozók.

Január 18-án hajnalban, mindössze hat perc alatt tűnt el Vác egyik ismert kifőzdéjéből az előző napi bevétel. A tulajdonos, miután észlelte a hiányt még aznap elment a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen. A váci zsaruk példás gyorsasággal gyűjtötték össze a bizonyítékokat, majd néhány órán belül az egyik alkalmazottra terelődött a gyanú. Még aznap elfogták a 49 éves férfit, akinél a pénz egy részét megtalálták, amit lefoglaltak a nyomozók – számolt be az esetről a rendőrség.

A tettes kihallgatásán mindent beismert, elmondta, hogy a munkahelyéhez tartozó kulcsot használva jutott be az épületbe, majd a villanyórát lekapcsolta, ezzel szüneteltetve a belső kamerák működését. Ezután a konyhai irattartóból és a kasszából összesen 268.000 forintot tulajdonított el.

A férfi a tettét pénzügyi nehézségeivel magyarázta. Egy korábbi, ittas vezetésért kiszabott pénzbírságot szeretett volna mielőbb rendezni. Bár a gyanúsított az ellopott összeg egy részét már elköltötte, de a megmaradt 200.000 Ft –ot a váci rendőrök visszaadták  a tulajdonosnak.

Hozzászólás
Előző cikkTöbb forrás jut idén a Magyar Falu Programra
Következő cikkRétvári Bence: Már több mint százezer időpontot foglaltak az EgészségAblak mobilalkalmazásban