Súlyos szavakkal üzent a Hősök terén mosolygó Matkovich Ilonának egy váci szülő (videó)

Kárpáti-Kelemen Katalin egy azok közül a közel száz váci szülők közül, akik gyermekeik érdekében közel két éven át tiltakoztak, amiért szegregált bölcsődét akart Vác baloldali városvezetése, annak ellenére, hogy 35 évig sikerrel működött a Baba utcai bölcsőde programja, amelyben ép és speciális nevelési igényű gyerekek nevelkedtek együtt.

A város balliberális vezetése élén Matkovich Ilonával Sívóné Cseh Katalint nevezte ki új intézményvezetőnek 2020-ban és ezzel megkezdődött a gyerekek szétválasztása. Ez sokuknál a fejlesztés visszaesését okozta. A szülők dühösek voltak akkor is, mert mindhiába fordultak segélykéréssel a váci polgármesterhez. Végül minden panaszuk beigazolódott, Sívónét jogsértés miatt az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalta és figyelmeztetésben részesítette. Kárpáti-Kelemen Katalin feltette a kérdést: „Hol voltak 2021-ben, amikor itt voltak a Városháza előtt a szülők? A váci gyermekeket szegregálták, a szülők segítséget kértek. A gyermekeket alapvető jogaikban sértették és nem tettek semmit ellene!”

Matkovich Ilona a gyermekeikért joggal aggódő szülőket egy képviselő-testületi ülésen a labilis jelzővel minősítette. Kárpáti-Kelemen Katalin erre úgy reagált: „Azért, mert kiálltunk a gyermekeink jogaiért? Ugyanez zajlott most Budapesten, oda most el tudtak menni ide meg nem. Amikor beigazolódott a mi igazunk az, hogy jogsértő tevékenység zajlott az általuk preferált intézményvezető személyében, sem bocsánatot nem kértek, de felelősségrevonás sem történt.

Kárpáti-Kelemen Katalin úgy fogalmazott: „Amikor egy ilyen tüntetésre megyünk az egy nagyon borzasztóan gyalázatos és érzékeny téma. Mi az, hogy mosolygunk? Mosolyt csal az arcukra? Szelfizünk egy mosollyal, amikor áldozatokról van szó? Ezt nem mosollyal kellene prezentálni, kinek szólt ez az üzenet? Ennyire érezték ennek a súlyát? Felháborítónak tartom és hiteltelennek!”

Hozzászólás
Előző cikkA Wallenberg-vetélkedő területi döntőjét tartották Vácon
Következő cikkSzámos erdei fülesbagoly él térségünkben is