Vácon vendégszerepel a Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című Petőfi Zenei Díjas produkció

Kilenc könnyűzenei versfeldolgozás, Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság és a szerelem mindent elsöprő ereje és a költő alakja is megelevenedik abban a koncertszínházi előadásban, amely eddig nyolc vidéki helyszínen, csaknem 5000 diák előtt mutatkozott már be kirobbanó sikerrel. A „Petőfi Zenei Díj – Az év zenei eseménye” díjat elnyert produkció őszi országjáró körútjának harmadik állomásaként Vácra érkezik a Petőfi 200 – Közös jó a szabadság című programsorozat keretében. Az érdeklődők október 11-én 13:00 órától láthatják az ingyenes előadást a váci sportcsarnokban, amelyre a regisztracio@kerteszintezet.hu címre várja az érdeklődők jelentkezését a Kertész Imre Intézet.

A Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából készült koncertszínházi előadás Balassagyarmat, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Nyíregyháza, Szolnok, Debrecen, Esztergom és Salföld után október 11-én Vácra érkezik. A sodró lendületű, modern koncertszínházi előadásgerincét a költő versei adják. Ezek közül kilencet – a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTKA) felkérésére – népszerű könnyűzenei előadók dolgoztak fel, a saját stílusukhoz illeszkedően. Aurevoir. (Ki vagyok én? Nem mondom meg…), Dánielfy Gergő (Nem ért engem a világ), Ember Márk (Föltámadott a tenger…), Paulina (A szabadsághoz), Romengo (Ha az Isten…), 4S Street (Szeretek én), Trap kapitány és a Tha Shudras (Szeptember végén), The Biebers (1848), valamint Sena (Egy gondolat bánt engemet…) videoklipet is készített a megzenésített versekhez, amelyek ugyancsak megjelennek a Kossuth-díjas Káel Csaba rendezésében megvalósuló egyórás színdarabban. A darab szövegkönyvét – Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek felhasználásával – Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta. A színpadi mű ötletét Schmidt Mária történészprofesszor, a KKETTK Alapítvány főigazgatója adta.

Hirdetés
Samsung Göd álláshirdetés

A darab őszi országjáró körútjának harmadik állomásaként október 11-én, Vácon, a városi sportcsarnokban látható majd 13:00 órától, ahol Petőfi Sándor szerepében Berettyán Nándort láthatják a nézők, Szendrey Júliát Katona Kinga alakítja, a narrátor Szabó Sebestyén László lesz.

Az előadásban fellép Dánielfy Gergely, Lakatos Mónika és Rostás Mihály Mazsi a Romengoból, Paulina, Ember Márk, Trap kapitány és a Tha Shudras, valamint Sena. A darabot táncos betétek is színesítik Bíró Márton, Lázár Dóra Anna, Popovics Márk és Pálinkó Johanna előadásában.

A Petőfi-versmegzenésítések klipjei elérhetőek a Kertész Imre Intézet Youtube-csatornáján:

Az előadásban szereplő dalokból válogatáslemez is készült, amely március 15-én jelent meg digitális terjesztésben a Kertész Imre Intézet gondozásában. 

A „Petőfi 200 – Közös jó a szabadság” programsorozatot a Nemzeti Kulturális Alap – Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium támogatta.

Hozzászólás
Előző cikkÓriási érdekelődés mellett, teljes telt ház fogadta Vácon Böjte Csabát
Következő cikkNői kézilabda NB I – Az FTC háromgólos hátrányból fordított Vác ellen