Driftelni próbált egy autó Vácon, de balül sült el a manőver, fának csapódtak. A kéziféket behúzó fiatal 2 év feltételes ügyészi felfüggesztést kapott.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség felfüggesztette az eljárást az ellen a fiatal férfi ellen, aki barátja autójában utazva berántotta a kéziféket, amelynek következtében a kocsival egy fának csapódtak – közölte a Fővárosi Ügyészség.
Mint írják: a húszas éveiben járó fiatal a vád szerint 2022 májusában barátja autójában utazott a vezető melletti ülésen, mögöttük egy lány ült. Az autó vezetőjével éppen azt tesztelték, hogy a kocsi átalakított futóműve hogyan viselkedik a használatban. A lány a hátsó ülésről mobiltelefonjával vette az utat. Az előzetes megbeszélés alapján azt is tesztelni kívánták, hogyan változik meg az autó irányítása és stabilitása, ha menet közben berántják a kéziféket.
Vác Deákvár és Máriaudvar közötti részén haladva az elkövető utas hirtelen – ekkor előzetes figyelmeztetés nélkül – berántotta a kéziféket. A jármű a blokkoló fék hatására elveszítette stabilitását, balra letért az útról és egy fának csapódott. Szerencsére a balesetben senki nem sérült meg.
A féket berántó fiatal cselekménye közlekedés biztonsága elleni bűntett megállapítására alkalmas. A Budakörnyéki Járási Ügyészség az ügyben – figyelemmel az ügy és az elkövető összes személyi körülményére – a férfival szemben 2 év időtartamban feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott – olvasható a közleményben.
Amennyiben az ügyészség által meghatározott 2 év eredményesen telik el és az elkövetővel szemben újabb eljárás sem indul, akkor az eljárás megszüntető.
A videón a lány utas által mobiltelefonnal rögzített cselekmény látható.