Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Őrbottyánért Díjat adományozott Magyarkuti János részére. A testületi döntés és a Harangok Napja ünnepség között a díjazott sajnálatos módon elhunyt. A posztumusz díjat felesége, Magyarkuti Jánosné és leánya, Szabó Imréné vették át – számolnak be az Őrbottyáni Hírmondóban.
Az alábbiakban méltatását olvashatják: Magyarkuti János 1938. január 25-én született Nógrádverőcén. Bátyjával együtt már a gyermekkorában a labdarúgás határozta meg az életét. A család Vácbottyánba költözött, János a vácbottyáni csapat tagja lett. Edzéseiket ezen a pályán végezték. Őrszentmiklós és Vácbottyán összevonása után a két település futballcsapata is egyesült: a nem túl jó viszonyt ápoló ellenfelek csapattársakká lettek. Egymás jobb megismerése után az ellentétek elsimultak, barátságok is szövődtek a csapattársak között. János meghatározó személye volt a helyi sportéletnek: játékosként, majd csapatkapitányként is. Élete összeforrott a falusi sporttal. Akkoriban nem volt olyan ember a településen, aki ne ismerte volna el emberi és játékosi kvalitásait. Élő legendaként tartották számon. Sportolói pályafutása után tevékenyen részt vett a sportélet fennmaradásában. „Példaértékű sportember, aki rászolgálna települése elismerésére.” Ezekkel a gondolatokkal jelölte Magyarkuti János urat az Őrbottyánért Díj kitüntető cím elnyerésére Csapó Károly, az Őrbottyáni Csapatok Sport Egyesület elnöke és Szalai Sándor.