Megújult a váci Hétkápolna Borromei Szent Károly ólomüvegablaka

Az elmúlt hetek során megújult a váci Hétkápolna kegytemplom Borromei Szent Károly ólomüvegablaka. A korábbi években a templomhajó három üvegablakát hasonló módon restaurálták, ezzel a Waltherr Gida gyűjtemény minden darabja megújult – írja a Hétkápolnai Harangzsó.

A kegytemplom ólomüvegablakai különleges helyet képeznek az 1700-as években épült zarándokkegyhely épített örökségében, azonban állapotuk az évszázadok során intenzíven leromlott. A kápolnában 7 színes üvegablak foglal helyet, melyből 3 darab a 2018-as év során az EGYH-KCP-19-1161 pályázat keretében megújult. Azonban a Borromei Szent Károlyt ábrázoló ablak állapota tovább romlott, így szükséges volt a mielőbbi közösségi összefogás.

A 2022-es évben a kegyhely búcsúján célgyűjtést indítottunk, ahol téglajegyekkel lehetett támogatni az üvegablak helyreállítását. A probléma sürgősségét jelezte számunkra az is, amikor az ablak ólomsínein keresztül egy faág jutott be a templomba a lelkiség kertjéből – olvasható a közleményben.

Borromei Szent Károly 1538. október 2-án született Aronában, gazdag család gyermekeként. Családja vallásos életet élő neveltetést biztosított számára, ám már 7 éves korában a család megszerezte számára az Arona-i bencés apátság javadalmasságát. Később, 23 évesen, nagybátyja, IV. Piusz pápa bíborossá tette őt.

Szent Károly életét a mértékletesség és okos gazdálkodás jellemezte, bár kapcsolatai igen szerteágazóak voltak kora politikusai, főpapjai és bankárai között. Azonban öccse váratlan halála megtörte őt, és pappá szenteltette magát, hogy elzárkózzon a családi házasság elől. Ezen döntése után Szent Károly a tridenti zsinat egyik fő támogatójává vált, ahol közvetített, meggyőzött és nyugtatott.

Szent Károly példát mutatott a vallási reformok megvalósításában, és elfoglalta a milánói érseki széket, hogy rendezze a város lelki életét. Kezdetben nem fogadták szívesen, sokan jogtalan beavatkozásnak tartották. Még rá is lőttek az egyik általa feloszlatott szerzetesrend egyik frátere. Ő azonban nem hátrált, látogatta a plébániákat, kolostorokat, és ennek eredményeként megszűntek a papok, apácák és szerzetesek körüli pletykák és botrányok. Őt atyjaként kezdték tisztelni, és legendák terjedtek róla, híres jótéteményeiről, kemény böjtjéről és erkölcsi tisztaságáról.

1576-77-ben pestisjárvány sújtotta Milánót, míg a város vezetői menekültek, Szent Károly mezítláb, kötéllel a nyakában és nehéz kereszttel a vállán engesztelő körmenetet vezetett. Járta a kórházakat, vigasztalta és ápolta a betegeket, és minden vagyont a járvány leküzdésére fordított. Az ablak művészeti alkotásában is megjelenik, ahogyan betegeket áldoztat.

A restauráláshoz szükséges összeg a nyár elejére össze is gyűlt, így az üvegablak rövid időre elszállításra került, majd megújultan került vissza a kegytemplomba. A helyreállítást Czifrák László restaurátor művész végezte, a Consall Team csapatával. A munkálatok során az üvegablak meghajlásit kijavították, a lyukakat pótolták, az elöregedett ólomsíneket kicserélték. Valamint egy külső védőüveggel látták el, amely a külső hatásoktól megóvja állapotát.

Fontos számunkra, hogy a templom épített örökségét megőrizzük a jövő számára, így lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a kegyhelyet évről-évre megújítani. A 2023-as évben egy használati célt tűztünk ki célul, a templom hangosítását szeretnénk korszerűsíteni, hogy minden korosztály számára azonos legyen a szentmisék élménye. A Hétkápolnai búcsúban téglajegyek váltásával tudják támogatni a váci zarándokkegyhely megújulását – írja a Hétkápolnai Harangszó.

Hozzászólás
Előző cikkCirkusz- és színházjegyeket kaptak ajándékba váci családok
Következő cikkHamarosan befejeződik Zebegény Újvölgy útjainak felújítása