Cirkusz- és színházjegyeket kaptak ajándékba váci családok

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom váci szervezete igényes kikapcsolódással támogatja a váci gyermekes családokat.

Pető Csilla, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom váci szervezetének vezetője elmondta: szeptember 16-án a Fővárosi Nagycirkusz A sztyeppe illata című előadását, valamint a Budapest Bábszínház Babaróka című darabját nézhetik meg ingyenesen váci családok; összesen 25 fő.

Hirdetés
Samsung Göd álláshirdetés

“A részvételt regisztrációhoz kötöttük, a helyek hihetetlen gyorsasággal beteltek” – tette hozzá Pető Csilla, aki szerint ebből is látszik, hogy a váciaknak igényük van az értékes, családbarát programokra.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nem csak országszerte, hanem Vácon is nagyon aktív. Júniusban Vác volt az egyik helyszíne a Gyereket a magasba! országos flashmob-nak, amivel azt hirdették, hogy a gyermek örök érték és családban élni jó.

A váciak nyárra családközpontú újságot, Képmás magazint kaptak ajándékba szintén a mozgalomtól. A Képmás magazin központi témája a család, a párkapcsolat és a gyermeknevelés.

A mozgalom váci szervezete júniusban csatlakozott az apák napjához is. Hírportálunk játékának nyerteseit ajándékozták meg süteményutalványokkal.

Hozzászólás
Előző cikkOrszágos tv premier – Októberben vetítik a Memento morit
Következő cikkMegújult a váci Hétkápolna Borromei Szent Károly ólomüvegablaka