A hazai operaélet négy kiemelkedő fiatal előadója lépett közönség elé a sződligeti Szabadság téren szombaton este tartott operagálán, mely nagy siker volt.
Az est fellépői voltak: Rácz Rita (szoprán), Horváth István (tenor), Haja Zsolt (bariton). Zongorán kísért: Tóth Sámuel Csaba. A program házigazdája Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház nemrégiben újabb ciklusra kinevezett főigazgatója volt.
A kulturális esemény szervezője a ZöldLiget – Baráti Kör Sződligetért Facebook oldalán közzétett beszámolójában azt írta: „A IV. Sződligeti Operagálán több százan voltunk együtt a megtelő Szabadság téren – minden eddiginél sokkal többen – a Petőfi-busszal, az Összművészetek Utcájával pedig a tér is otthonossá, közössé vált. A nagy sikerű koncert után megkoszorúztuk Szent István tábláját, majd a Rábai Cukrászat 2023-as Sződliget Tortáját mutattuk be – azt a tortát, amelyet felajánlásként adott a Rábai Cukrászat a községnek.”