
„Voltunk kisebbek, voltunk nagyobbak, voltunk szerencsésebbek, voltunk viharvertebbek, voltunk úgy, hogy a kerék velünk fölfelé ment, volt, hogy a kerék velünk lefelé ment, de amikor igazán szabadon élhettünk, akkor augusztus 20-a visszanyerte az eredeti értelmét, Szent István király ünneplését, és a független, önálló, szabad magyar államiság ünneplését” – mondta Rétvári Bence a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője Kisnémediben, ahol augusztus 20-a alkalmából gyűltek össze szombaton. Továbbá e rendezvény keretében adták át ünnepélyesen a településen megvalósult fejlesztéseket, melyek összértéke eléri a 300 millió forintot.
Edelmnan György polgármester nyitotta meg az ünnepséget, hangsúlyozva, hogy a megjelentek a falut körbejárva láthatják, hogy mennyi fejlesztés valósulhatott meg a kormányzati támogatások segítségével. Külön köszöntötte a rendezvényen polgármester kollégáit, köztük Pásztor Bélát is, Veresegyház korábbi polgármesterét.

Rétvári Bence országgyűlési képviselő beszédében az augusztus 20-i ünnep történelmi előzményeiről beszélt, párhuzamba állítva korunk divatos ideológiáival, kiemelve, hogy Szent István királyunk „nem divatokhoz kapcsolódott, hanem a hitéből felismert örök igazságokhoz, és így is építette fel az országát.” Arra is kitért, hogy számos okunk van büszkének lenni, felsorolva jónéhány magyar találmányt. „A C-vitamintól kezdve az atomenergiáig minden felsorolható, ami mind-mind magyar embereknek a találmányai. Van mire büszkének lennünk” – nyomatékosította.
Hangsúlyozta, hogy fontos és féltett kincsünk a szuverenitásunk: „Magyar kultúránk van, magyar ételeinkkel, magyar dalainkkal. Amikor megjöttünk, mi magyarok itt 1100 évvel ezelőtt voltunk vagy 500 ezren, akik itt voltak többszörösen. De nem a többség olvasztotta el a kisebbséget, hanem mi magyarok olvasztottuk be a többséget. Mert a mi kultúránk, a mi szervezettségünk, a mi nemzeti tudatunk, a mi identitásunk erősebb volt. És bár a Kárpát-medence lakói többen voltak, mint az érkező magyarok, de mégis magyarrá vált a Kárpát-medence. És 1100 évvel később itt vagyunk harmincszor annyian a Kárpát-medencében. És nálunk nagyobb népességszámú ország nincs, vagy nemzet nincs a Kárpát-medencében. Nálunk erősebb kultúrájú, erősebb hadseregű erősebb gazdaságú, nemzet nincsen a Kárpát-medencében. Úgyhogy van mire büszkének lennünk, és ezért fontos féltett kincsünk a szuverenitásunk, függetlenségünk az, hogy mi magunk döntsünk a saját dolgainkról.”
Rétvári Bence: Nem hiszem, hogy a váci vezetés több fejlesztést tudott volna csinálni, mint a kisnémediek
Rétvári Bence a történelmi kitekintés után a Kisnémediben megvalósult fejlesztésekről is beszélt. „Kijelölhettünk volna egy polgármestert öt faluval innen, vagy mondjuk egy városban elég közel, de nem hiszem, hogy a váci vezetés több fejlesztést tudott volna csinálni, mint a kisnémediek. Sőt, ha azon a szinten vagyunk, akkor három évente tudtak volna egyet, nem pedig havonta hármat” – fogalmazott.
300 millió forint értékben valósultak meg fejlesztések Kisnémediben
A településen az alábbi fejlesztések valósultak meg: a Terület és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében energetikai beruházás valósult meg a művelődési háznál és a népkonyhán 66 millió forint értékben. A helyi köz és civil szféra egyházak eszközbeszerzéseinek fejlesztése keretében streetball pálya épült 8,25 millió forint értékben. A Vidékfejlesztési Program külterületi helyi közutak fejlesztése valósult meg. A támogatás összege 77 millió forint volt. Itt a püspökszilágyi külső utat kötötték össze a temetővel. A Vidékfejlesztési Program keretében még eszközök beszerzésére is sor került 2,86 millió forint értékben, illetve Magyar Falu Program keretében szolgálati lakás fejlesztése valósult meg 39 millió forint összegben. A Magyar Falu Program keretében a Művelődési Ház terasz beépítése is megvalósult 25 millió forint értékben.
Az ünnepség keretében a Kisnémedi Faluvédő Egyesület tagjai aratóénekkel színesítették a műsort, majd pedig Kiss Róbert diakónus megáldotta az új kenyeret.
GRT
Fotók: Benedek Balázs