Rétvári: a sport világnézettől függetlenül egyesíti a nemzetet

Emléktáblát avattak Wichmann Tamás 9-szeres világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus tiszteletére a Nógrád vármegyei Nőtincsen. A sportlegenda idős korában, tíz évvel ezelőtt hozott létre sportegyesületet a településen, ahol azóta folyamatosan rendeznek kajak és kenuversenyeket. Wichmann Tamás ezer szálon kötődött a Dunakanyarhoz is.

Nevéhez fűződik a Karakán, valamint a Duna-Ipoly Sportegyesület megalapítása is. A nőtincsi helyszínen a DISE fennállásának 10. évfordulóján avattak táblát tiszteletére.

Az eseményen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: Wichmann Tamás személyisége jól példázza azt, hogy a sport világnézettől függetlenül képes működő közösséget létre hozni.

Hozzáfűzte: a sport az egyetlen olyan dolog, ami ízlésbeli különbségek ellenére, élethelyzetbeli, származási különbségek ellenére egyesíteni tud egy egész nemzetet, hiszen egy-egy sportolóért mindenki egyformán tud szorítani. Wichmann Tamás három évvel ezelőtt hunyt el, örökségét szerte a Dunakanyarban őrzi a sportszerető közösség. 

Hozzászólás
Előző cikkAz éjszakai viharkárok miatt késnek a nemzetközi vonatok a Budapest-Szob vasútvonalon
Következő cikkVisszaélt a Republic nevével a sződligeti DK-s polgármester – az együttes elhatárolódott