Balesetben elvesztette a karját, de a lakosság összefogásával új protézist kaphat Krisztina

Elképesztő összefogás valósult meg a Dunakanyarban. A Bernecebarátiban élő Gáspárné Molnár Krisztina tavaly szeptemberben szenvedett autóbalesetet Tésánál. A karja annyira roncsolódott, hogy már nem tudták megmenteni, így bal kezét könyök felett eltávolították. Egy lakossági összefogásnak köszönhetően összegyűlt egy új karprotézisre elegendő anyagi forrás, így a napokban már el is kezdték annak készítését.

Mint, ahogy arról lapunk is beszámolt, Gáspárné Molnár Krisztinának munkája elvégzéséhez szüksége van a protézisre, aminek ára jelenleg 28 millió forint, amiből akár 18 millió forint is lehet az önrész. Ennek összegyűjtésében kérte a segítő szándékú emberek támogatását.

A kérés meghallgattatott, hihetetlen összefogás valósult meg az egész Dunakanyarban. Krisztina a napokban jelezte lapunknak, hogy elegendő összeg gyűlt össze, így elkezdhették a karprotézis gyártását.

Úgy fogalmazott: nagy hála és boldogság van most a szívemben. Nem gondoltam arra, hogy ennyi ember fog engem támogatni, velem együtt szorítani és drukkolni, hogy sikerüljön elérni, és megkapjam ezt a protézist. Nagyon jó érzés, hogy az emberek ennyire összefogtak és segítettek akár anyagilag, akár egy jó szóval. A legnagyobb szívszorító érzésem akkor volt, amikor tudtam, hogy milyen nehéz anyagi helyzetben van valaki és mégis támogatott engem. Most nagyon-nagyon boldog vagyok és hálás mindenkinek.

Hozzászólás
Előző cikkRétvári Bence: a kormány mindent megtesz a zsidó közösség biztonságáért
Következő cikkGladiátorok küzdenek szombaton Verőcén a római örökség ünnepén (videó)