Mennyit ér a közösség Sződliget vezetésének? – teszi fel a kérdést Facebook oldalán a Zöldliget, a település egyik legaktívabb civil szervezete.
Mint írják, már fél éve zárva tart a közösségi ház, szerdán pedig Juhász Béla bejelentette, hogy technikai okok miatt a közösségi ház és a könyvtár továbbra sem nyit ki. Mint a település DK-s polgármestere írja födém, és falszigetelés kezdődik majd.
Tarthatatlan a közösségi tér hiánya Sződligeten
A ZöldLiget – Baráti Kör Sződligetért Egyesület ezzel kapcsolatban rámutat, hogy az elmúlt években folyamatosan jelezték, hogy tarthatatlan a közösségi tér hiánya Sződligeten.
„A közösségi háznak nevezett kis épület szinte semmilyen szempontból nem megfelelő, az őszi és téli időszakban nincsen beltéri, fedett közösségi tér Sződligeten, ahol akárcsak 50 fő le tudna ülni” – fogalmaznak.
A környék jóval kisebb településein új közösségi házak, komplexumok épültek
Azt is írják, hogy 2019 óta folyamatosan kérik az Önkormányzatot, hogy legalább hosszútávon tervezzen, de mégcsak válaszokat sem kapnak, miközben egyre több civil szólal fel az ügy kapcsán. „A hosszú évek alatt a környező települések szinte mindegyikében új közösségi házak, komplexumok épültek. Sokszor jóval kisebb településeken is: Sződön a földből nőtt ki egy többszintes centrum, de például Csörögben is épült közösségi tér és park” – fogalmaznak.
A Zöldliget közli, hogy a hírek szerint az eddig a közösségszervezéssel foglalkozó munkatárstól is megvált az önkormányzat.
„Ezúton is kérjük a településvezetést, hogy tegye feladatát és tervezzen Sződliget közösségeivel, mert ha nem, végső soron, hiába minden akarat, szervezés, értékes munka, elsorvadnak Sződliget lelkes közösségei” – zárul a bejegyzés.