Színésztechnikai workshop a VéNégy Fesztiválon – Felhívás

A 10. jubileumát ünneplő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó idei nemzetközi workshopját Balázs Zoltán színész, rendező tartja, amelyre a V4-országok előadóművészeit várják. A kreatív tréningen résztvevők 2023. június 18. és 21. között az Aranybogár-módszerrel ismerkedhetnek meg. A közös munkából bemutatót is tartanak június 22-én a nagymarosi Duna-part legrangosabb zenei és kulturális fesztiváljának nyitó napján, a 10. Színházi Olimpia előadásainak is helyet adó színházi sátorban.

A tíz éve megrendezésre kerülő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó fesztiváligazgatója, Kis Domonkos Márk a kezdetek óta fontosnak tartja, hogy a fesztivál lehetőséget biztosítson a V4-országok fiatal művészeinek együttműködésére és egymás kultúrájának megismerésére. A cseh, szlovák, lengyel és magyar előadások bemutatása mellett ezért minden évben nemzetközi workshopot is szerveznek, ahol egy-egy ismert színházi rendező vezetésével dolgoznak a résztvevők. Immár hagyománnyá vált, hogy munkájuk eredményét a nagyközönségnek is megmutatják. A korábbi években a fesztiválzáró gálán, idén pedig a nyitó napon tartanak közönségtalálkozóval egybekötött bemutatót a színházi sátorban.

Balázs Zoltán rendező rendszeresen vezet színésztechnikai workshopokat itthon és külföldön egyaránt. Az Aranybogár módszer elnevezését Edgar Allan Poe ihlette, akinek főhősei tudásalapú elemző- és értékelő készségeikre építve jutnak el a célba. „Az emberi civilizáció új korszakát éljük, ahol a mediatizáció és az internet más típusú gondolkodásra és tanulásra szorítja az embereket. Ebben a kultúraváltó, vizuális korban a nyelvi, fogalmi gondolkodásról áttevődik a hangsúly az alkotó gondolkodásra. Felértékelődik a kreativitás, és minden, amire a gépek nem, vagy csak korlátozottan képesek. Ezekre a képességekre leghatékonyabban a különböző művészetek, köztük a színház segítségével lehet szert tenni” – vallja a Maladype Színház alapító-igazgatója.

A négynapos workshopra a VéNégy Fesztivál előtt, 2023. június 18. és 21. között kerül sor. Az analitikus gondolkodásra épülő tréning során a résztvevők a váratlan helyzeteket, ismeretlen területeket kutatják, ahol a figyelem, az ügyesség, a rögtönzés képessége, valamint a kreativitás és a változó szabályok alakítják a csoportdinamikát. Kereteit különböző logikai, stratégiai, kooperációs és kommunikációs, egyéni- és csapatjátékok adják, amelyek mind a közösség, mind az egyén számára szokatlan játékhelyzeteket teremtenek.

Jelentkezni szakmai önéletrajz elküldésével a theatre@venegyfesztival.hu címen lehet 2023. május 21-ig. A workshop angol nyelvű, létszáma korlátozott. A résztvevők kiválasztásánál figyelembe veszik a jelentkezés sorrendjét, valamint a V4-országok közötti arányos elosztást. Jelentkezhetnek a V4-országok professzionális és hallgatói jogviszonyban lévő előadóművészei, műfaji megkötés nélkül. A workshop térítésmentes, a külföldi résztvevők számára szállást biztosítanak.

Bővebb információk:

venegyfesztival.hu/workshop

balazs-zoltan.com/hu

Hozzászólás
Előző cikkÁllásbörzét tart a rendőrség
Következő cikkSződliget DK-s polgármesterét számon kérik a civilek, mivel fél éve zárva a közösségi ház