Rétvári Bence: Senkinek nem fontosabb a magyarság ügye, mint a magyarságnak

Pencen a Jakus Lajos Múzeumi Kiállítóhely kertjében emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról szerdán délután három órától. Kádár Ferenc a település polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd pedig Rétvári Bence a Belügyminisztérium miniszterhelyettese osztotta meg ünnepi gondolatait.

A Cserhátliget Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorát követően Murányi Sándor Olivér író szólt a megemlékező közönséghez.

Rétvári Bence a térség országgyűlési képviselője beszédében a békéről a szabadság és egyetértés fontosságáról beszélt. „Amikor az egyik legismertebb dokumentumot, a 12 pontot elővesszük az első mondatban azt olvashatjuk: legyen béke, szabadság és egyetértés. Ugyanaz amit akkor akartak és amit most akarunk” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy történelmünk 1100 éve itt Európa szívében egy szüntelen küzdelem az önálló döntés lehetőségéért. „Ezt úgy hívjuk, hogy szuverenitás. Ez egy történelmi adottság. Emiatt nem kell búslakodnunk, ez nem egy sorscsapás” – hangsúlyozta hozzátéve, hogy mindig lesz, aki szemet vet a Kárpát medencére.

„Nekünk az a lényeg, hogy a saját lábunkra álljunk, hogy saját magunk döntsünk a sorsunkról, hogy ne szóljon bele senki. Magunknál jobban magunkat senki sem ismeri. A magyarok ismerik a legjobban a magyarok természetét. A magyarok ismerik a legjobban a magyarok érdekeit. A magyarok tudják a legjobban a magyar érdeket képviselni. Senkinek nem fontosabb a magyarság ügye mint a magyarságnak. Ha bármilyen részt a saját önrendelkezésünkből más gyakorol, az nekünk biztosan hátrány. Lehet ez gazdasági, hadi politikai, kulturális kérdés, egyik sem jó, ha nem itt dől el. A penciek számára fontos kérdés, ha nem itt Pencen a magyarok számra fontos kérdésről nem Magyarországon döntünk” – mutatott rá Rétvári Bence.

Ünnepi gondolataiban a szomszédban dúló háborúra is kitérve rámutatott, hogy a 12 pontból a tizedikben az áll: katonáinkat ne vigyék külföldre, külföldieket vigyék el tőlünk. „Nyilván nem véletlenül mondom ezt 2023. március 15-én. Mert eltelt közel 13 hónap a háború kirobbanása óta és eltelt 175 év a forradalom kirobbanása óta, de ugyanaz amiért küzdenünk kell” – fejtette ki az országgyűlési képviselő.


„A szülőföldemtől, szülővárosomtól ötven kilométerre tűnt el Petőfi Sándor, ezzel örök fiatal maradt, mint maga az irodalom. Mert az irodalom fiatal, olyan mint ti gyerekek. Mára már kiderült, hogy a Facebook nem tudta legyőzni a book-ot. Ez nektek is köszönhető. Én a kanyart a Don vidéket, ahol eltűnt Petőfi Sándor, ma már a Sándorok völgyének nevezem, mert ott pihen nem messze Fehéregyházától Nagygalambfalván Kányádi Sándor, aki Petőfi körtefájáról szóló versét úgy fejezi be, hogy vissza fog térni a költő egy nagy hadsereggel” – fogalmazta meg ünnepi gondolataiban Murányi Sándor Olivér író.

Az ünnepség koszorúzással zárult, majd pedig Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Kádár Ferenc polgármester Rétvári Bence miniszterhelyettessel közösen fát ültetett.

GRT

Hozzászólás
Előző cikkA térség több településén tartottak megemlékezést az 1848-as forradalom és szabadságharc alkalmából
Következő cikkVilágklasszis színházi és utcaszínházi társulatok érkeznek a Dunakanyarba