Március 31-ig igényelhető a bölcsődei támogatás

A kép illusztráció

Továbbra is igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál a kisgyermeket nevelő szülők munkába történő visszatérésének támogatására az ország egész területéről.

A projekt célja a kisgyermekesek foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése. A támogatás a 3 év alatti gyermekek nem önkormányzati fenntartású bölcsődében (pl. családi bölcsődében, munkahelyi bölcsődében, bölcsődében, mini bölcsődében) való elhelyezésének, valamint a napközbeni gyermekfelügyelet személyi térítési díjára vehető igénybe.

A legfeljebb havi 40 ezer forintos támogatásra azok a szülők pályázhatnak, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelnek és a támogatás igénylését követően kezdenek újra dolgozni. A pályázat 2019-es indulása óta eddig közel 1,2 milliárd forintot kaptak erre a célra a családok, és több mint 8973 szülő élt ezzel a támogatással. A költségvetésben rendelkezésre álló keret lehetővé teszi, hogy a kisgyermekes szülők továbbra is pályázzhassanak a támogatásra, amit 2023. március 31-ig tehetnek meg, kifizetési kérelmek benyújtására pedig változatlanul 2023. június 30-ig van lehetőség. A bölcsődei támogatást a Kincstár havonta utalja a szülőknek számla ellenében, a gyermek óvodai nevelésének megkezdéséig.

A Kormány kiemelt célja a gyermeket nevelő családok támogatása, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése. Ezért a családalapításra készülők számára továbbra is elérhető a családi adókedvezmény, a CSOK, a falusi CSOK, a GYED, a diplomás GYED, a fiatal házasok adókedvezménye és a babaváró támogatás is, valamint új elem, hogy 2023 januárjától SZJA-mentességet kapnak azok a 30 év alatti fiatal nők, akik gyermeket vállalnak.

A projektről bővebb információt a Magyar Államkincstár oldalán olvashatnak: https://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/bolcsodei-tamogatas

A kép illusztráció

Hozzászólás
Előző cikkMaskarások lepik el Ipolydamásdot és Helembát – a két település az új Ipoly-hídon ünnepel majd
Következő cikkMeg lehetett volna menteni a kivágástól a híres váci japáncseresznyéket? (videó)