Munkának indult, végül pedig hatalmas fogással zárult az év Szarvas Zoltán számára, aki élete legnagyobb magyarországi harcsáját, egy 240 centis példányt fogott pergetve, negyedik dobásra. Erre mondják, hogy tökéletes évzárás – írja a Pecaverzum.
A Váchoz közeli DCM Horgásztó vezetősége azzal kereste meg Szarvas Zoltánt, hogy segítsek a tó medrének és halállományának feltérképezésében – számolt be a horgász a Fox Rage Facebook-oldalán.
Mint írta, nem horgászatról volt szó, hanem egy műszeres felmérésről, melynek során készül egy medertérkép, megjelölik a nagyobb akadókat és megbecsülik a halállományt.
„A hideg vízben azt kaptuk, amit vártunk, nagyobb részek voltak üresek, viszont volt pár elképesztő méretű halcsapat összeállva. Találtam olyan medenceszerű kifürdéseket, melyek átmérője a két métert is meghaladta, ezt általában nem kis halak alkotják meg. Két ilyen igen nagy kifürdés mellett találtunk nagytestű halakat” – összegezte a tapasztalatokat Szarvas Zoltán, aki egyből jelezte
Lestyán Zoltán vezetőségi tagnak, hogy ezek jó eséllyel harcsák.
Végül csónakból dobtak párat, hátha kapásra bírják őket. Az eredményre nem sokat kellett várni, a negyedik dobásra megvolt a hal.
„Elkezdődött egy 70 percig tartó türelemjáték, olyan kiélezett csatával, amelynél fárasztóbbal még sosem szembesültem – folytatta a beszámolót.
- Végül sikerült jobbal a harcsa alsó álkapcsát megragadnom – persze puszta kézzel –, majd ballal, a kopoltyúív alsó részében találtam stabil fogást, így két kézzel tartottam a halat. Méreteit látva egyértelmű volt, hogy nem csak nem akarom a csónakba behúzni, de nem is tudnám. Gyors instrukcióim alapján Zoli egy megfelelően erős kötélre pányvázta a halat még a vízben a csónak mellett.”
Ezt követően kiszabadították a műcsalit, majd a hatalmas harcsát óvatosan a partra vontatták.
„Ha egy ekkora halat behúzunk a hajóba, komoly traumát okozunk. A csónak pereme zúzza a hasát, a belső szerveket, tépjük, vonjuk. Azt hiszem, vitán felül áll, hogy nem teszünk jót vele” – szögezte le.
A harcsával végül „tökéletes állapotban” érték el partot. A hossza 240 centiméter volt, a pontos tömegét – mivel csak 50 kilóig mérő eszköz állt rendelkezésre – nem tudták megállapítani, de a parton összesereglett egyesületi tagok és horgászok becslése szerint 80 kiló körül lehetett.
Annyira kíméletesen bántak vele, hogy még a vízből sem emelték ki. Negyedórát hagyták regenerálódni, majd csak annyira fektették matracra, hogy a fényképek elkészülhessenek.
Forrás, fotó: Pecaverzum