Újra Vácon forgat a Memento Mori stábja

Vasárnap ismét Vácra költözött a készülő Memento Mori című kalandfilm stábja, hogy két napon át újabb fontos jeleneteket vegyenek fel különböző külső- és belső helyszíneken.

Vasárnap előbb a Hétkápolnánál dolgozott a Kiss Stefán Mónika producer-rendező vezette filmes csapat, korán érkeztek, minél ködösebb természetes háttérben reménykedve, de erre végül kicsit rá kellett segíteni ködgépekkel is.

Ezután a siketnéma intézet területén folytatódott a vasárnapi forgatási nap.

Hétfőn délelőtt a Fehérek temploma lényegül – már nem először – forgatási helyszínné, majd további jeleneteket rögzít a stáb a Géza király térnél és a Rubra étteremben is.

A rendező érdeklődésünkre elmondta, hogy a nyári váci forgatási időszak óta nagyon jól haladtak a film összeboronálásával, a vágó, Király István jóvoltából is igen jól állnak, jobbára már csak az utoljára rögzített jelenetek beillesztése, a fényelés és a hang utómunka lesz hátra a folytatásban.

Így tehát minden remény megvan arra, hogy az eredeti terveknek megfelelően januárra elkészüljön a filmtörténet úgymond legvácibb alkotása.

A teljesség igénye nélkül néhány film, amelyeknek Király István volt a vágója:
A fény ösvényei, Kontroll, Magyar vándor, Valami Amerika, Valami Amerika 2., Valami Amerika 3., Kincsem, Post Mortem, Toxikoma, Elemi ösztön 2.

Ribáry Zoltán

Hozzászólás
Előző cikkKisvonattal érkezik a Mikulás Kemencére
Következő cikkVita a váci testületi ülésen: A bérlőkijelölési jog egy kiskapu lehet az önkormányzati lakások odaítélése kapcsán