Példaértékű fejlődés Csörögben

Csörög 2002-ben indult el saját útján, ekkor vált le Sződ településről. Az elmúlt húsz évben számos látványos fejlesztés történt a községben. Rendbe hozták az utcákat, járdákat, több intézmény is megújult és a szolgáltatások is bővültek. A fejlődésnek köszönhetően egyre többen választják otthonuknak – számoltak be a az M1 Magyarország Ma című műsorában

A műsorban elhangzott, hogy a Csiribiri Óvoda, az elmúlt időszakban egy mini bölcsődével bővült. A Belügyminisztérium 38 millió forintos támogatása nagy segítséget jelentett a településen élő családoknak. Kardocsán Katalin a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csörögi Csiri-Biri óvoda és Bölcsőde vezetője a Magyarország Ma kérdésére kifejtette: „Több olyan család is van, aki dolgozik vagy akár egyéb rászorultsági alapon is szükségét látjuk, hogy a mini bölcsődében már az intézménybe való bekapcsolódás, beilleszkedés, a gyerekeknek az egyéb hátrányait tudjuk ezzel enyhíteni.” Kardocsán Katalin munkája miatt költözött Csörögbe. Abban a szolgálati lakásban él, melyet 30 millió forintból alakított ki az önkormányzat a Magyar Falu Programnak köszönhetően. „Egyik nagyon fontos szempontom az volt, hogy lakója is lehessek ennek a településnek. Mint köznevelési intézményt vezetőnek fontos, hogy ismerje azokat a családokat, ismerje azt a települést ahol dolgozik. Magaménak is tudjam érezni” – egészítette ki.

A községben egyre több család építkezik. A műsorban megszólalt Rogge-Gersner Kinga, aki elmondta, hogy Németországból költöztek haza Magyarországra. „Németország elment egy olyan rész felé, ami nem annyira tetszett nekünk, így megléptük azt, hogy Magyarországra költöztünk” – fogalmazott.

A műsorban arra is kitértek, hogy a tűzifa aprításával Csörögben is készülnek a télre. A tüzelő aprításához szükséges eszközök beszerzésére is pályázott az önkormányzat. Több mint húszmillió forintot nyertek a Magyar Falu Program támogatásából. Verdes József falugazdász elmondta, hogy a település láncfűrészeket, fűkaszákat, fűnyírótraktort, és egy nagyobb traktort is kapott.

Arról is beszámoltak, hogy Csörögben az elmúlt években jelentősen fejlődött az infrastruktúra is. Tizenhárom utca újult meg és több kilométernyi járda épült. Emellett tizenhat millió forintból egy modern kamerarendszerrel is gazdagodott a község.

„Ez nagyon eredményes volt, hiszen bár olyan híre volt Csörögnek a korábbiakban, hogy nagyon sok bűncselekményt követnek itt el, mégis egy nagyon nagy mértékű, kevesebb mint felére történő leszorítása volt itt a bűncselekmények számának, aminek például a kamerarendszer is fontos része volt” – fogalmazott a műsorban Rétvári Bence a térség országgyűlési képviselője.

A Magyarország Ma a település népkonyháját is bemutatta riportjában. A Baptista Szeretetszolgálat az önkormányzattal közösen alakította ki azért, hogy segítsen a rászorulóknak. Kiss Anita Nemzetiségi Önkormányzati Vezető elmondta, hogy rengetegen veszik igénybe. Mint fogalmazott: „Nagyon nagy sikere van, egy nagyon jó ötlet volt.”

A baptisták mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is segíti a települést. „Csörög számára a legnagyobb kihívást nyilvánvalóan a hátrányos helyzetű emberek segítése jelentette. A polgármesterrel és a Máltai szeretetszolgálattal együttműködve egy országosan is mintaértékű projektet indítottunk el, ami csak itt van Csörögön és Monoron Magyarországon. Pontosan azért, hogy azok, akik nagyon nehéz helyzetben vannak, azoknak segítsünk képzettséget szerezni, segítsünk munkahelyet találni, segítsük a munkába eljutni, segítsünk a gyermekek nevelésében” – fejtette ki Rétvári Bence. Ezt a segítséget erősíti a harminc millió forint állami támogatásból épült Civil Ház, valamint a megújult Közösségi Színtér és Könyvtár is. „Elindult a filmklub, nagy sikerrel, nagy érdeklődéssel. Szerveződik az olvasókör is. Közös meccsnézések, közös irodalmi elemzések, verses estek, kisebb előadások. Igyekszünk kielégíteni a lakosok igényeit” – fejtette ki Tóth Dávid, a Csörögi Közösségi Színtér intézményvezetője.

A felújított épületek, közösségi terek, az élhető agglomeráció és Budapest közelsége mellett a munkahelyteremtés is fontos a település életében. Szorcsik József, Csörög polgármestere elmondta: „A legegyszerűbb módját abban láttam, ha ipart telepítünk ide és akkor adó formájában, illetve ingatlan értékesítésből tudunk pénzhez jutni. Jelenleg három cég van ide települőben. Akikkel már az ingatlan adás-vételnek köszönhetően egy hatalmas előrelépésnek lehetnek tanúi a csörögiek.”

A fejlődés nem áll meg Csörögben. Hamarosan egy futásra tervezett rekortán pályát építenek ki és a település fő terét is modernizálják.

„Magyarország Ma” címmel látható péntek délelőttönként az M1 új magazinja. A közmédia aktuális csatornáján 10.30-kor látható műsor középpontjában a vidék fejlődése, megújulása áll. Hétről-hétre olyan beruházásokat, fejlesztéseket láthatnak a nézők, amelyek a vidéken élő 8 millió ember létbiztonságát és kényelmét szolgálják.

Hozzászólás
Előző cikkTragikus vonatgázolás történt Fótújfalu megállóhelynél
Következő cikkA tegnapi vonatgázolásnál a Fót Aqua ÖTE tűzoltói próbáltak segíteni az áldozaton