Elég romos állapotban volt – ezzel indokolta a 0627.hu kérdésére Babinszki Péter a Magyar Kétfarkú Kutya Párt váci szervezetének elnöke, hogy miért festik színesre a Vác, Hajógyár buszmegálló fedett utasváróját.
Vasárnap a délutáni órákban több aktivistával, festékszórókkal létrával érkeztek, hogy kipofozzák a kissé düledező, és megfakult építményt. „Vannak még itt lehetőségek Vác környékén, ez most az első a sorban – mondta hozzátéve, hogy már másodjára jöttek vissza, mert legutóbb rájuk esteledett, és csak a belső fekete színnel végeztek. Azt is elmondta, hogy másfél hónapja a Ligeti tónál akcióztak, ott, akkor a padokat festették ki.
Kerestük az ügyben a váci önkormányzatot, hogy tudtak-e az akcióról, de egyelőre még választ nem kaptunk.
GRT