A Magyar Falu Programnak köszönhetően, mintegy 45 millió forintból újult meg három utca – a Szivárvány, a Tavasz és a Napfény utca – szakasza Vácdukán. A korábbi kavicsos utak szilárd burkolatot kaptak, emellett elkészült a csapadékvíz-elvezető rendszer is, így félszáz ingatlan megközelítése vált komfortosabbá – jelentette be Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője az útszakaszok átadóján.
A politikus ismertette, hogy a településen a Szivárvány utca 257 méteres, a Tavasz utca 190 méteres és a Napfény utca 78 méteres szakasza újult meg a jelenlegi támogatással. Hozzátette, hogy az elmúlt három év alatt 145 millió forintot tudott a település út- és járdaépítésre, felújításra és csapadékvíz-elvezetésre fordítani.
Rétvári Bence elmondta, hogy az elmúlt években közel 600 millió forint fejlesztési forrás érkezett Vácdukára, amely rendkívül népszerű település és egyre többen választják lakóhelyükként. Sorra épülnek az új házak és igyekeznek lépést tartani ezzel a közösségi infrastruktúra fejlesztésben is, nem csak Vácdukán, hanem a térség településein is.

A bölcsőde és az utak építése mellett kiemelte az intézmények energetikai korszerűsítését, amelyre mintegy 80 millió forint támogatást kapott korábban Vácduka. Ezek a fejlesztések ebben a nehéz időszakban, jelentős megtakarításokat eredményezhetnek.
Makkos László polgármester elmondta, hogy az újonnan átadott három utca felújítására kapott forrást még önerővel kiegészítették, így az egész projekt keretében az útjavítás mellett lehetőség volt térkövezésre, járdaépítésre és csapadékvíz-elvezető árkok kialakítására is.